Az Oroszok sokkal előrébb járnak, mint az gondolnánk. Persze a rengeteg Lada sem kispályás, és nyilván hazai pályán könnyebb nagyot gurítani, de nem csak a régi szoci vasakhoz nyúlnak Szergejék. Mivel pénz nem számít, gyakran látunk brutál Audikat, vagy kőkemény Nissanokat is porrá ültetve ez még nem is annyira veri ki a biztosítékot, azonban arrafelé, nem ragaszkodnak a megszokott dolgokhoz, így történhet meg az, hogy a Kia egyes modelljei is terítékre kerülnek. Néhány Cee'd-et már lehetett látni a különböző fórumokon, most pedig egy Optimára bukkantam egy csoportban.

A tulaj 2015-ben vásárolta a kocsit. A 2,4 literes motorral szerelt gép, 180 lóerős, ami bőven elegendő egy laza krúzoláshoz, főleg hogy automata váltóval van szerelve. Korábban Megan Racing állítható futómű volt az autó alatt, és Nissan 370Z felnik forogtak a kerékjáratokban, 9 és 10x19-es méretben. Aztán ahogy az lenni szokott, kellett valami változás. A futómű levegős lett, rövidített gátlókkal, Rubena lufikkal, Viair444 kompresszorral, 15 literes tartállyal és Airlift Performance 3H vezérlővel.

Ezután a felnik is lecserélődtek, eredeti Lamborghini Gallardo görgőkre, amik már körben 11x19-es méretűek ET55-el és 215/35 illetve 225/35-ös gumikat húztak rájuk. Sajnos több információt nem találni az autóról, de már ennyi is bőségesen elegendő, hiszen a képeket látva elég meggyőző lett a kocsi. Imádnám ha itthon is felbukkannának hasonló újdonságok, de erre még várni kell valószínűleg, mert kicsit olyan, mintha az építők félnének, hogy egy nem túl gyakori típussal nem érnek el akkora sikereket, mint egy jól bejáratott márka példányával és nem kockáztatnak inkább semmit. Pedig egy felni meg ültetés csodákra képes......ördög

(Aki esetleg kiváncsi a széria kivitelekre, KIA Optimát és Optima GT-t is teszteltünk korábban)