A közösségi felületek az autós életet is alaposan felforgatták. Régen minden a rajongásról, a bandázásról, a garázsban töltött időről szólt, most pedig inkább arról, hogy kinek, mennyi lájk/megosztás fut be egy-egy poszt után. Már nincsenek sejtelmes képek, valami lesz felirattal, hiszen nincs rá szükség. Kitesszük a kész művet, minden oldal megosztja, megjelölünk pár nevesebb oldalt még, és kis szerencsével azon kapjuk magunkat, hogy látványosan megnőtt a követőink száma és úgy záporoznak a lájkok, mint amikor a csajok bikinis képet töltenek fel magukról. Tartalom? Nincs rá szükség. Légy bevállalós, csinálj olyan dolgot amit más nem mer, legyen Neked a leg-leg-leg mindenből és garantáltan Te fogsz folyni a csapból is. Legalábbis külföldön ez a recept. Itthon még nem működik ilyen tempóban a sztárképző. Na, de hogy jön ez a képen látható „roncshoz”?


Az autó tulaja, Luke, vagy ahogy Instagramon ismerik @stancypants, bevállalt valamit, ami teljesen őrült dolog, de egy bizonyos rétegnek garantáltan nedves álmokat okozó építés. A Mazda RX-8 aminek úgy dőlnek a kerekei, hogy néhány orvos egyből beutalót írt a srácnak, hogy kicsit feküdjön be pihenni, a „szakértők” pedig azóta is próbálják megfejteni, hogy mégis mi történt a futóművel, hogy ezt így sikerült összehozni. Na és akkor itt van az első dolog, aminél álljunk meg egy szóra! Aki látta azt az ominózus videót, amiben a Gatlinburg esemény napján, nagyon sietve kellett felállni a trélerre, az biztosan megnézte a komment szekciót, ahol volt pár kép is, amin tisztán látszott, hogy ott bizony hegesztettek ezt-azt, hogy az a nyomorult futómű ilyen dőlésre legyen képes. Oké, ez egy showcar, de azért volt pár videó amiben vidáman gurulnak közúton és ilyenkor az fut át az agyamon, hogy amikor mi rugót vágtunk a helyén (vagyis nem szereltük ki), akkor az ehhez képest életbiztosítás volt. Szóval a lényeg az, mondjuk ki bátran: ez bizony atomkókány megoldás és kész, de a rajongótábor imádja, megvan a közel 100e követő és kész!

Szóval az autó jól szerepel, az internet velünk foglalkozik és persze a rajongók mellett érkeznek a haterek is, akik keresztre feszítenék Luke-ot, felgyújtanák az autót stb. A képen pedig egy kigyulladt RX-8 látható…. Várjunk csak! Most akkor valaki tényleg rádobta a gyufát szegény autóra? A tulaj posztja szerint igen. A gyűlölethullám addig fokozódott, hogy valaki felgyújtotta szeretett autóját, ami egyébként, ha valóban így történt, akkor undorító dolog és tényleg pusztuljon éhen, aki ilyet tesz más tulajdonával, de aztán itt érkeztek a kommentek és volt közöttük pár érdekes megfejtés is. Nagyon sokan elektromos tűzre gyanakodnak, mert a motorháztető környékén látható jobban egy folt, ami a biztosítéktábla körüli résznél található és abból kiindulva, hogy az autón nem éppen a legkifinomultabb módon dolgoztak, előfordulhat, hogy valami hozzáért valamihez és onnan csak egy szikra kellett ahhoz, hogy lángba boruljon az egész kocsi. Aztán valaki azt írja, ha valóban fel akarták volna gyújtani a kocsit, akkor egy marék hamu maradt volna belőle, nem pedig csak az eleje ég ki. Rengeteg pro és kontra komment repked az eredeti poszt alatt és valószínűleg sosem fogjuk megtudni az igazságot, de azért az mindenképp érdekes, hogy a srác gyorsan csinált egy GoFundMe oldalt és miután ez kitudódott, kínos csendben olvassa az azóta beérkezett kommenteket.


Na és ez az a pont, amikor felmerül a kérdés, hogy akkor mi is történt pontosan és milyen okból? Nem lehet, hogy eredetileg is az volt a terv, hogy ilyen módon szabaduljon meg a kocsijától? Nem lehet, hogy csak szégyelli bevallani, hogy valóban a rosszul elvégzett mutatványok okozták az autó vesztét? Vagy tényleg volt valaki, aki önkéntes igazságosztóként úgy döntött elpusztítja ezt az autót? Ezekre már nem kapunk választ, de azt nem árt tudni, hogy az utóbbi időben volt másnál is hasonló poszt, ahol még mindig nem tisztázódott, hogy biztosítási csalás vagy valódi baleset volt a háttérben?


Ti hogy vélekedtek erről? Érdemes pár like-ért autót építeni a közösségi médiának, aztán pedig ha meguntuk kukába dobni az egészet és felhasználva az ismertséget kuncsorogni pénzért, hogy aztán jöhessen az új projekt, vagy tényleg léteznek olyan rosszindulatú emberek, akik képesek más tulajdonát ilyen módon tönkretenni?


(Függetlenítsetek el a képen látható autótól, mert az megosztó. Nagyon.)