Az E30 M3ról nehéz újat írni. Ráadásul már mindent is leírtak, elmondtak róla az elmúlt években, szóval nincs szükség nagy megfejtésekre, előadásra, hogy mégis mitől annyira jó ez a kocsi. Persze eljárt felette az idő és a mai technikákat már nem izzasztja meg annyira, de még mindig nagyon vonzó és benne van az akarat. Az első generációs M3 amit homologizációs céllal építettek és tulajdonképpen egy versenyautót kaptunk utcára. A vezetési élmény csillagos ötös, a forma kortalan és annyira kilóg a tömegből, hogy ránézésre látjuk, ez bizony nem egy átlagos E30. Azonban ennek a különlegességnek ára van, nem is kevés. Napról-napra egyre elérhetetlenebb és egy igazán megkímélt példányért több 10 millió forintot is kérhetnek. 
 
Stan Chen nem egy átlagos rajongó. Még 20 évvel ezelőtt alapította meg a DTM Autohaus névre hallgató cégét, ami show és utcai autók átépítésével foglalkozik. Az elmút 10 évben pedig szoros együttműködésben van a Toyo Tires csapatával. Természetesen a SEMA Show-ra is készült autó, úgyhogy tényleg nem egy kezdő figuráról beszélünk. Mint ahogy az lenni szokott, egy ilyen alkotó esetében sosincs megállás, úgyhogy jött egy kattanás, miszerint szüksége lenne egy E30 M3-ra. Ráadásul Brian Hendersonnak (Rotiform Brian) pont volt egy eladó projektalap a garázsban, úgyhogy Stan eladta akkori autóját, egy 328i xDrive touringot és megvette a kocsit. 
 
Eddig szépnek tűnik a történet, azonban az autó katasztrofális állapotban volt. Hiányos volt, viszont ez talán annyiból volt szerencsés, hogy Stan kicsit variálhatott a teljes összerakás előtt. 
 
Kezdjük a motornál! A gyári, 2.3 literes, négy hengeres S14 motort felújította a 2002 Garagewerks. A JE dugók kivételével, mindenből gyári került beépítésre. A CSF adta az új alu hűtőt, a CA Tuned az elektromos ventit, a motor hangját Borla kipufogó engedi a szabadba, a motortartók Revshift darabok, a kábelezést és a motortér kipucolását a Sadistic Ironwerks készítette. A motorhoz a gyári, 5 sebességes váltó csatlakozik, de azért még egy RTD alu váltóút rövidítő beépítésre került. 
 
A futómű esetében, egyedileg átalakított, állítható AST szett került a kocsi alá, kiegészítve Crafted Suspension Company hátsó gátlókkal. HybridAir Coilover Lift kit is található az autó alatt, Airlift, WirelessONE rendszerrel. Eibach stabilizátorok, Sadistic Ironwerks toronymerevítő és poli szilentek szerepelnek még a listán. Brembo GT, négy dugattyús nagyfékszett, hátul pedig R1 Concepts tárcsák lassítják az autót. A tengelyek végeire, Rotiform LHR-F görgőket csavaroztak fel, 8,5 és 9,5x17 méretben, 205/45 és 245/40-es Toyo Proxes gumikkal szerelve. 
 
Kívül egyedi, karbon EVO szárny, karbon DTM cup tükrök, APR Performance karbon koptató, európai vesék, "mosolygós", projektoros fényszórók és Startech hátsó lámpák jelentik a változást. A fekete fényezés teljesen gyári, Diamond Black szín. 
 
A beltérnél sem fogyott el a fantázia! Recaro CS Sportster ülések, MOMO Mod-8 kormány, Sadistic Ironwerks alu pedálok, de amitől igazán különleges az egész, az az RMD Garage által elvégzett bőrözés, aminél szarvasbőrt is felhasználtak. A műszerfal, az ülések, a középkonzol, ajtókárpitok, tetőkárpit, mind átalakult és felfrissült. 
 
Vannak még apróbb részletek, amiket csak sokadikra fogunk észrevenni, de az egyszer biztos, hogy ez az M3 igazi remekmű és nincs párja a világon! KATTINTSATOK IDE a további képekért és merüljetek el az apró részletekben! Megéri! 





 

 

Forrás: Super Street