A legtöbb halandó számára csak álom marad, hogy vezethessen egy Lamborghini-t, sőt! Az egyenesen elképzelhetetlen, hogy birtokoljon egyet. Ezek az autók nem csak álomgépek, de csak egy bizonyos réteg számára elérhető játékszerek és ha azt mondom, még így is kevés néhány ember számára a 630 lóerő, a 600 Nm nyomaték, a 2,9-es 0-100, amit az 5,2 V10, 7 sebességes dupla kuplungos váltón keresztül ereszt mind a négy kerékre, akkor néhányan valószínűleg felhúzzák a szemöldöküket, de ők azok, akik elképzelni sem tudják, hogy mennyire hozzá lehet szokni egy erős autóhoz és utána mennyire vágyik az ember arra, hogy még gyorsabb, még erősebb legyen az autója. 
 
Giovanni Petruzziello-nak nem ez volt az első szupersportautója. A Lambo előtt egy Ferrari 458 Italia-val szaladgált, de mindig is akart egy Huracan-t. amikor elszánta magát, hogy vesz egyet, csak 2015-ös modelleket talált, kicsit leharcolt állapotban, majd addig-addig keresgélt, hogy felbukkant egy 2020-as Huracan Evo, aminek az ára egy szabad szemmel jól látható összeg volt, de az alacsony futásteljesítmény és az állapot hamar meggyőzte emberünket, hogy feltörje a perselyt és megvegye magának a rágóta vágyott kocsit. (Jó azért nem kell megijedni, hogy Gio-nak ezek után elfogyott a pénze.) 
 
Ezután fél évig boldogan használta az autót Giovanni, de aztán csak elkezdett kattogni és miután kicsit elmélyült az internet világában, felbukkant a Sheepey Race neve, akik már adtak a világnak néhány igazán beteg gépet, köztük R8-as Audikat, Ferrarikat, Honda-kat, Mitsubishi-ket és persze Lamborghini-ket is. A lehetőségek csak a megrendelő pénztárcájától függnek. 35ezer dollárért lehet 800 lovas az ember gépe, de ha igazán beteg, aszfaltszaggató, utcai kúposztót akar valaki, akkor 150ezerért 1600+ lóerős is lehet a kocsija, csak bírja úton tartani. 
 
Giovanni valahol a kettő között szeretett volna maradni, így új leömlők, titán kipufogórendszer, új intercoolerek, Precision 6266 Gen.2 dupla csapágyas turbók, kettő darab Turbosmart Gen V. wastegate, kettő Raceport lefújószelep, Injector Dynamics 1050X injektorok, két darab Walbro 450 benzinpumpa és Motec vezérlő került beépítésre, az erőt pedig Dodson kuplung viszi a Sportman diffibe. Mennyit hoz ez így? 1200 lóerő szabadul el a pedál lenyomásra, ami azért bőven több mint elegendő utcára. 
 
A biztos megállásról Brembo nyergek és Stoptech tárcsák gondoskodnak, Hawk betétekkel, a kerékjáratokban pedig 20-as Ryft Forged felnik forognak, hátul Toyo Proxes R888R és elöl Super Trofeo gumikkal szerelve. Az agresszív kiállás alapból adott egy Huracan esetében, viszont itt Novitec és Ghostlink alkatrészek is beépítésre kerültek, hogy alacsonyabb legyen az autó. 
A karosszéria nem igényel túl sok módosítást, de azért felkerült egy Ryft karbon szárny, valamint a hátsó lökhárítót leszerelték, hogy mindenki láthassa, mi előzte meg. 
 
1200 lóerő utcára..... aha...oké. Szerintem amíg mindeki emésztgeti ezt az adatot, KATT IDE a további képekért! 





 

 

Forrás: Super Street