Az Urus, méretei ellenére, eddig sem volt lassúnak nevezhető, most pedig a Lamborghini-nél úgy döntöttek, hogy építenek egy verseny változatot. Az ST-X Concept-et egyszer már bejelentették, még 2018-ban, de a Squadra Corse, a gyártó motorsport részlege, hivatalosan is lerántotta  a leplet a pályára felkészített SUV-ról. 
 
Egy igazi versenyautónál a minél alacsonyabb súly elérése a legfontosabb. Ezt úgy érték el, hogy géptetőt karbonból készítették el és egy óriási, karbon hátsó szárny is került az autóra a jobb leszorítóerő elérésének az érdekében. A géptető egyébként még több légbeömlőt kapott, aminek hatására, hatékonyabb lesz a hűtése a motornak. A verseny kipufogórendszer is könnyeb a gyárinál és persze lényegesne hangosabb is. Az utastérben pedig versenyüléseket és bukócsövet találunk. Nagy valószínűséggel a luxust hiába is keressük majd. 
A dupla turbós, 4 literes V8 még mindig 641 lóerős és 850 Nm nyomatékkal bír, amihez 8 sebességes automata váltó és összkerékhajtás tartozik.  
 
A Lambroghini eddig egyetlen versenyt jelentett be, ahol indítja az autót, ez pedig a 2020-as Super Trofeo döntőn, Misano-ban tartott betétfutam, ahol a verseny győzteseit meghívják egy különleges futamra, ahol autók és motorkerékpárok mérik össze erejüket. A Lamborghini szerint ez egy olyan különleges megmérettetés  lesz, ahol aszfalton és laza talajú pályán lehet majd bizonyítani, hogy ki a jobb. 
 
Az Urus ST-X egy olyan kategóriát teremt, amire eddig nem volt példa az SUV-k között. A Huracan-ból  volt Performante, az Aventador-ból SVJ, ez pedig az Urus sokkal izgalmasabb verziója. ( Na nem mintha gyárilag nem lenne eléggé dögös.) Nem tudni, hogy később utcára is tervezik-e gyártani a sportosabb verziót, de mindenképp érdekes lesz futamon látni majd a verseny SUV-t!