Azt már egy ideje tudjuk, hogy a "stancekislányok" mindent megkapnak, csak hogy mindig felszínen legyenek. Teljesen mindegy, hogy mivel foglalkoznak a dolgos hétköznapokon, ha kiposztolják, hogy ők mekkora nagy cargirl-ök, akkora garantáltan nagy lesz a siker és mindjárt kopogtatnak is a nagyobb cégek, hogy támogathassák már a hölgyet. Lexy Roxx ezt (is) meglovagolva pedig első számú autós kislánnyá avanzsált és lassan többet turnézik autókkal, mint a filmjeivel. 
(Egy csajnak amúgy is jobb esélyei vannak, ha az autós életben szeretne sikereket elérni, hiszen még akkor 5000 like-ot kap, ha az adott autó szarul sikerül. Elég csak egy kép, amint kitolja rendesen a seggét és máris mindenki nagy ívben leszarja a fitmentet.
 
Félreértés ne essék! A világ már régóta így működik, csak az autós területen számít viszonylag új dolognak ez és a közösségi oldalak sorra köpik ki magukból az új jelentkezőket, akik közül a szerencsésebbek mögött már eleve komoly rajongótábor van. Lexy mögött pedig akadnak páran. Ettől függetlenül vicces, ahogy elkezdi szétvágni a Lamborghini-t valamelyik videóban, de ezt mindenki elnézi neki. 
 
Na de térjünk a lényegre! Az idei évben is több autóval érkezett Európa legnagyobb találkozójára, a Wörthersee-hez a vörös hajú lány. Voltak új köntösbe bújtatott, tavalyi gépek, volt ami nem változott és persze volt újdonság is a kocsik között. Az utóbbiak közé tartozik a képeken látható autó, ami azért okozott némi fejfájást az embereknek. Tudom, itthon mindenki IS ért hozzá és egyből tudta mi ez, azonban én bevallom férfiasan, hogy először valami nagyon klasszik olasz gépre gondoltam, majd rákerestem, hogy mégis mi ez a Bonita FT és kicsit meglepődtem. 
 
A Bonito FT-t a Fiberfab nevű cég gyártotta, és ez egy kit car volt. A kit car ugye az, amit magadnak rakhatsz össze, miután megkaptad a szettet egy jó nagy dobozban. Angliában remekül működik ez a rendszer például ,de mondjuk itthon tuti válságstábot állítanának fel az NKH központjában, ha valaki ilyet szeretne engedélyeztetni. Az 1970-es években gyártott 2+2 üléses sportkocsi alapja a Volkswagen Beetle, azaz a klasszikus Bogár volt, aminek leemelték a kaszniját és az alvázra építették fel ezt a sportos üvegszálas bódét. A motor a váltó és az elektromos cuccok, mind a Bogárból érkeztek, a szélvédő viszont Ford 12M P6 volt. Legalábbis a gyártó ezt ajánlotta. A hátsó üveg az Opel Rekord C Coupe gyári darabja, a hátsó lámpák Hella gyártmányúak, a fényszórók Ford 15M P6, az indexek pedig NSU Prinz darabok. A motor 1600 köbcentis maradt, viszont az autó súlya 680 kg, ami 40 kilóval könnyebb a Bogárnál. 
 
Már önmagában egy ilyen autó is különleges, de ennek még nem lenne akkora reklámértéke, így 3 részes retro felnik kerültek felszerelésre és AccuAir Endo CVT levegős futómű engedi földig a kocsit. Ennek a szettnek a különlegessége, hogy egyben van a kompresszor, a tartály és a szelepek is. Ezáltal kisebb helyet foglal az egész. 
 
Mondanom sem kell, hogy Lexy autója körül óriási őrület volt, amikor a szállásuknál leparkoltak vele. Ritka, modern cuccokkal felszerelve és női tulaj. Minden ami 2019-ben garantáltan sikerre visz egy projektet!