Még mielőtt jobban bemutatnám az autót, térjünk ki egy kicsit a Facebook és Instagram világára. Amikor megfelelő alanyokat keresek,  mindig elolvasom a háttérsztorit. A hazai autók tulajaitól is szoktam kérni, de nem mindig sikerül ezt teljesíteni. Itt a cikk úgy kezdődik, hogy elkurvult az autós kultúra. Valójában tökmindegy ki, melyik oldalon áll, de láthatóan megváltoztak a dolgok néhány év alatt. A "magamnak építem" szöveg elcsépeltté vált és ha mélyen magunkba nézünk, már kevesebben vannak azok, akik tényleg saját örömükre dolgoznak az autójukon. Ha szétlájkolják az autót, az jól tud esni, ezzel nem lehet vitatkozni, de ugyanakkor megvan az a veszélye, hogy minden évben újabb és újabb módosítás kell, másik felni, másik szín, mert ezt várja el a közösség. Ebbe pedig bele lehet bolondulni. Bevallom, én is szeretem ha megbámulják a kocsimat és igenis büszke vagyok rá, akkor is ha nem üt meg olyan szintet, hogy külföldi oldalak, vagy akár hazaiak felfigyeljenek rá. Mégsem mondom azt, hogy nem zavar mert magamnak építem, mert ez hazugság lenne. Inkább megpróbálom elfogadni ezt, és élvezem a gurulást. Ehelyett mit tesznek a görcsösen elismerésre vágyó arcok? Megfeszülnek és minden követ megmozgatnak, csak hogy meglegyen az elismerés. Hashtagek, oldalbejelölések stb. Mindez miért? 200+ lájkért...... ami valójában semmit sem ér csak egy szám. Amióta kinyíltak a csatornák, sokkal több stílus, információ áramlik hozzánk is, azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy akikre sokan felnéznek, ugyanolyan emberek mint mi vagyunk, csak éppen jobb helyzetben vannak és megengedhetnek maguknak olyan kiváltságokat, mint a több ezer Eurós felni vagy futómű. Ezután a kis monológ után nézzük a Lupo tulaját, Harley-t, aki tényleg saját örömére mókolja kocsiját, apja és barátai segítségével és ennek a kis csapatnak a ShedWERX nevet adták. Miután Harley megvette a kocsit, az volt az elképzelése, hogy Schmidt TH Line felnik lesznek alatta és airride fogja leengedni a bódét. De mivel nem olyan családból származott, ezért csak egy szett Porsche D90 felni, ültetőrugók és K&N szűrő került a módosítások listájára. Persze ez még nagyon kevés volt a srác számára, ezért azonnal állítható futóművet és új felniket keresett a gép alá, amivel csak annyi volt a baj, mivel a szüleivel élt, hogy nem tudott volna a felhajtóra állni.... Egy megoldás maradt: költözni kell! (Logikus!) Ezután egyből megérkezett a KW coilover szett és a Porsche felnik helyére Rota görgők kerültek. Majdnem jó volt, csak éppen még mindig "magas".... Semmi baj! Szétperemezték az alu sárvédőket (R.I.P.) és lefújták a tetőt, a hátsó szárnyat, a tükröket és náhény belső műanyagot feketére. Nagy volt a boldogság, de az Angoloknál sincs kolbászból a kerítés és a rossz minőségű utak, illetve a fekvőrendőrök miatt hamar vége lett a történetnek miután leszaggatta a kartert.... Innen nem volt megállás és jönnie kellett az airride-nak. Előtte viszont beleszaladt egy olyan felnigarnitúrába, amire mindig is vágyott. 8x15-ös Schmidt szett Candy Apple Red középpel. A sárvédőket átalakították, hogy rendesen le tudják engedni a bódét, meg aztán kellett a hely, mert a hátsó felnik kiszélesedtek 9,5-re. Ekkor már majdnem jó volt a kocsi Harley számára, de még mindig nem volt elég alacsony hahota. Semmi baj! A motort kiemelték 20 mm-el és a kerekek be lettek döntve -10 fokkal hátul. (Na a 9,5 széles felni nem tartott sokáig, mert a kinti szervek sem megfelelően díjazták a mutatványt. Egészen pontosan 100 Font, néhány büntetőpont. Úgyhogy vissza kellett építeni 8"-ra őket.....Harley viszont inkább rendelt 4 darab Modern Line-t....) Következő lépésként szétkapták a kocsit, kipucolták a motorteret és lefényezték a gépet. A beltérbe Corbeau RXR ülések kerültek és a kárpitosműhelyben a hátsó üléseket is az elsőkhöz  passzoló módon húzták be. Az új felnik Candy Wine Fire színű közepet kaptak és a motortérben is visszaköszön ez az árnyalat. Felpattintottak néhány Stuke Design toldatot, lepucolták a lökösöket,  hátra pedig egyedi diffúzor került. Az új Schmidt felnik elöl 7, hátul pedig 8x16-os méretben figyelnek a kocsi alatt, 195/40-es gumikkal, radinox peremekkel és "tüskés" csavarokkal. Az Airlift airridee KW gátlókkal lett összeépítve és a kerékdőlés módosult elöl -3 hátul pedig -5°-ra. Felkerültek a G60 fékek is és Powerflex szilentek váltották a gyári darabokat. 
Mindezt közösen a barátokkal, néhány dolgot leszámítva, csinálták saját örömükre. Más kérdés, hogy az internet népe felfigyelt a kocsira, de ennek ugyanúgy örülnek a csapat tagjai. 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Fast Car