Amikor 1989-ben bemutatták az E31-et vagyis az ős 8-as BMW-t, akkor sokan nem értették és túl futurisztikusnak tartották. Később nagyon lement az áruk és viszonylag aprópénzért hozzá lehetett jutni egy-egy példányhoz. Néhány éve viszont csúnyán elindult felfelé az értéke a kupénak és akár több mint 10 milliót is kérhetnek egy igazán megkímélt darabért. Úgyhogy aki annak idején befektetési szándékkal vett ilyen kocsit, az most biztosan jól fog kiszállni belőle. 
 
Ayman Bugis számára mindig is nagy kedvenc volt a 8-as széria. Az elegáns kupé forma, a bukólámpák, a B-oszlop hiánya, a jól felszerelt beltér és nagy teljesítményű motorok, úgyhogy amint lehetősége volt, egyből keresni kezdte a megfelelőt magának, ami még úgysem egyszerű feladat, ha van rá elegendő pénze az embernek. Végül aztán sikerült egy szép darabot, kevés kilométerrel kifogni, de persze nem maradhatott teljesen gyári állapotban! 
 
Az M60B40, 4 literes V8 szinte érintetlen maradt. Egyedi kipufogórendszer került alá, hogy szebben szóljon. A gyári Hell Red piros fényezésen sem akart változtatni, ami teljesen érthető. Egyedül az első lökhárítón történt annyi változás, hogy a rendszámtábla helyét eltüntették. 
A futómű már más tészta. Komplett Airlift Performance levegős rendszer került beépítésre, amivel tökéletesen földig lehet engedni az autót. Ezután következett a felniválasztás és Ayman nagyon durván elintézte a BMW-t ezzel a fantasztikus, háromrészes, egyedi, Racing Dynamics RS2 szettel! Az elöl 9,5, hátul 11x19-es felnik tökéletesen kitöltik a helyet és a 3, valamint 4"-os polírozott peremek már messziről elvakítják az embert, a 215/35 és 235/35-ös gumik pedig szépen feszülnek. 
Az utastérben Momo kormányagy segítségével került fel a Racing Dynamics kormány és az oem érzést erősíti a gyári telefon. 
Nem is kell ennél több szerintem.
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Fast Car