Paul még meg sem született, de már az anyaméhben eldőlt, hogy benzinvérű lesz. Az egész család az autóversenyzés és építés világában élt, úgyhogy egyenes út vezetett ahhoz, hogy Paul is ennek szentelje életét felnőttként. Az első autója egy Datsun 240Z volt. Miután elvégezte a sulit, Integrába akart ülni, de rátalált a képeken látható Nissanra, melyen akkoriban vastagon állt a por. A tulaj egyszerűen otthagyta egy műhely parkolójában és az autó 10 évig várta, hogy valaki megmentse. Alapos kutatás után végül előkerítették és 900 dollárért megkötötték az üzletet. A terv egy touge autó megépítése volt, ami egészen addig tartott, amíg Paul egy balesetben meg nem sérült és ezáltal lebénult. 

"Nem számít mi történt, be kell fejezni a projektet!"  - Ez volt a jelmondat, bár Paul is tudta, hogy sosem fogja igazán élvezni a kocsit, hiszen mellkastól teljesen lebénult, viszont a barátai segítségével összerakták, amit a srác megálmodott. Hatalmas tisztelet érte!

Az autó kapott egy URAS GT első lökhárítót légterelőkkel, JDM fényszórókat, Circuit Sport búrákat és indexeket. Seibon karbon géptetőt és karbon tükörborításokat. Mivel Paul mindenképp a  Navan kiegészítőket szerette volna felszerelni, ezért a küszöbök és a hátsó lökhárító toldatok ezek lettek, de a küszöbökre még egy toldat is felkerült. Hátul DMAX Kouki stílusú, sötétített ledes lámpák kerültek beépítésre, R32 üvegszál diffúzor, AIM9 konzol, ami a lökhárítótól indul és tartja a karbon GT szárnyat. Az autó alá Nismo LM GT1 felnik kerültek, 9,5x18 ET15 méretben, 255/40-es gumikkal és Nismo Racing kerékanyákkal.

A Z1 Motorsport építette át a fékeket egy törött G37-ből. 14,5"-os kétrészes első tárcsák, és 14,25"-os hátsók lassítják az autót Hawk fékbetétek közreműködésével. A kézifék egy Z32-ből lett átpattintva R33 kézifékkötéllel. A fékcsövek pedig Z1 Motorsport gyártmány. A motor környékén is történtek változások.

Weisco dugók, Manly H-profilú hajtókarok, kiegyensúlyozott tengelyek, ARP csavarok, Z1 Motorsport hengerfej, Nismo 740-es injektorok és benzinpumpa, Precision 6262 turbó, egyedi kipuffrendszer, Greedy intercooler csövezés és légszűrő, AEM boost controller, Koyo hűtő és Mishimoto ventilátorok és még sorolhatnánk.

A lényeg, hogy egyáltalán nem lett vérszegény az autó és bármikor képes füstté változtatni a gumikat. A beltérben Bride üléseket és Takata öveket találunk. Ugyan nem úgy alakult, ahogy Paul eltervezte, de a barátai segítségével sikerült egy olyan autót összehozni, amilyenre vágyott. A sors fintora, hogy sosem fogja vezetni, de amíg ezzel foglalkozott, addig sem azon sopánkodott, hogy mennyire elbánt vele az élet. Óriási tisztelet, amiért kitartott és küzdött azért, hogy megépüljön a Nissan! Még több képért KATT IDE! 



 

Forrás: Southrnfresh