Ha nagyon gonosz szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy láttunk már ilyet, ráadásul hazai kezek közül. Ez viszont csak félig igaz. Ugyanis valóban építettek itthon Corsa pick up-ot és abban is turbós motor dolgozott, de az ennél sokkal visszafogottabb volt. Erre ugyanis csak egy jelző illik: AZTAKURVA! 
Már önmagában az a tény is erős, hogy platóssá alakították át a kisautót, de itt jóval továbbment az alkotó. A C Corsa első vázkeretét építették hátra, azaz hátsó váznak! Bukócsövet szereltek az elejétől a végéig, hogy meglegyen a megfelelő merevség és ne csavarodjon el az egész. Az A Corsa sárvédőket átalakították és ugyanez történt a Corsa GSI lökössel is. A Morette fényszórókra ráhúzódik a géptető, vagy úgyis mondhatnám, hogy morcosították. Sporttükrök, oldalt légbeömlők, hátul egyedi diffúzor és egy óriási hátsó szárny, ami egyedi tartókon figyel. Az autó kívül Arden blue, a lemezek alatt viszont Ford Frozen White színű. A 8x15 ET0 Rota Kyusha felnik és a rájuk húzott 205/50-es gumik nem éppen a tyrestretch világát idézik, viszont ez a kocsi nem is egy stanceivadék. A B Corsa első AP állítható futómű, a BC Racing állítható toronycsapágyakkal kellően bedöntik a kerekeket. Hátul szintén AP coilover, csak éppen a C Corsa-hoz való típust szerelték be, egyedi toronycsapágyakkal. Ezen felül módosított lengőkarok és összekötők is szerepelnek a listán. Elöl 2.0 Red Top fékek, míg hátul az 1.0 C Corsa első fékei lassítják a méregzsákot. Agresszív megjelenés, stabil futómű, nagyobb fékek és óriási hátsó szárny. Ezek után mindenki reméli, hogy nem 1.4 Si hajtja a gépet. Az 1,6-os 16 szelepes motort elég durván átalakították. egyedi szívósor, Calibra V6 pillangószelep, Honda Civic turbós leömlő, GT28 turbó, Nissan Skyline R33 hűtő, Bosch 044 benzinpumpa, Frontera intercooler, egyedi üzemanyagtartály, F13 váltó és még sorolhatnám. A lényeg az, hogy a kis 1,6-os, a turbónak köszönhetően, biztos nem szívbajos, ráadásul hátra építették be, ami még különlegesebbé teszi az egészet. A beltér ennél sokkal egyszerűbben áll össze. A B Corsa műszerfalat szétvágták, bekerültek az  egyedi műszerek és indítógomb és fegyver szürkére fényezték. Compbrake pedálok, hidraulikus kézifék, Corbeau Pro ülés, 5 pontos Sabelt övek, Kode kormány jelentik a változást. Lehetne mindenféle megfejtéseket leírni, hogy mi volt a kezdőlökés, vagy honnan jött az ötlet, de teljesen felesleges. Az ember akart egy ilyet és megcsinálta. Történet vége! hahota
Aki esetleg szeretne több képet látni erről az izéről, az bátran KATTINTSON IDE! 





 

 

Fórum: Témaindító komment (Statler, 2018. május 15.)

Forrás: Fast Car