-es 2002-ben megjelent az első R jelzéssel ellátott Golf, az R32, ami egy tökéletesen használható, sportos, utcai autó volt, éppen ezért hamar felfigyeltek rá a rajongók és rendkívül népszerű típussá vált az évek alatt. (Mondjuk azért még mindig nem tömegtermék.) 
 
Phil Griffiths is szeretett volna egy Mk6 R változatot, de ezeknek az ára annyira elszállt, hogy szinte lehetetlen találni elfogadható áron, jó állapotú darabot. Phil ráadásul egy E30-at építget titokban, úgyhogy kellett neki egy napi szaladgálós is. Persze nem egyből jutott el odáig, hogy R Golfokat nézegessen. Volt neki 1.6-os Mk4 Golf, PD130 Fabia vRS majd Vauxhall (hiszen Angliában járunk) Corsa és Astra VXR következett, amivel nem is volt baj, de amikor egy barátja állva hagyta egy S3-mal, elgondolkodott, hogy csak váltani kéne, úgyhogy pár év múlva beleült egy Mk6 GTI Golfba, viszont az elsőkerékhajtás miatt még mindig nem volt elégedett. 
 
Mk6 R lett volna a következő lépés, de itt szembesült azzal, hogy nem tudja megfizetni, viszont az Audi egy igazán remek alternatívának tűnt, mivel az S3-ban megvolt a turbós motor és az összkerékhajtás, ráadásul elérhetőbb is volt. A képeken látható autó, eredetileg, hétévégi autóként szolgált a korábbi tulajnál, ezáltal teljesen gyári volt, így pedig Phil kiélhette magát a kocsin rendesen. 
 
A motor APR Stage 2 programot kapott, amihez a váltót is felprogramozták, a szívó oldalon ITG szettnek köszönhetően kap jobban levegőt a motor, a "kilégzésnél" pedig Milltek és Trackslag termékekből álló leömlő és kipufogó ad némi pluszt. APR intercooler, Loba Motorsport benzinpumpa, R8 trafók szerepelnek még a listán, a motort és a váltót pedig poliuretán szilentek tartják stabilan. 
 
A futómű levegős és Bilstein gátlókra épített Airlift Performance és még vastagabb, H&R stabilizátorok, poli szilentek, kerültek beszerelésre. A fékeknél 4 dugatxyús AP Racing nyergek, Vagbremtechnic tárcsák jelentik a változást, a tengelyek végein pedig 8,5x19-es BBS CH-R felnik forognak 225/35-ös gumikkal. 
 
Kívül RS3 hűtőrács, RS3 hátsó szárny, RS3 hátsó lökhárító és Maxton Design toldatok, diffúzor teszi egyedibbé az autót. Az utastérben egyedileg átalakított RS3 Recaro ülések, C7 RS6 kormány, karbon kiegészítők, egyedi bukócső teszi motorsportossá az érzést, valamint kikerült a hátsó üléssor és NewSouth Performance mérőóra került beépítésre a szellőzőbe. 
 
Azt gondolnánk, hogy ez az autó show célokat szolgál, de Phil napi szinten használja és élvezi a 400 lóerős teljesítményt valamint a Quattro hajtást. 
 
Még több képért KATT IDE!  
 




 

 

Forrás: Fast Car