Fiatalabb olvasóink számára nem biztos, hogy sokat mond Az Angyal című sorozat, ami Simon Templar kalandjairól szólt és szögezett TV elé mindenkit a ’60-as években. A 118 részből álló sorozat főszereplője Roger Moore volt és egy Volvo P1800-at vezetett, amiről máig úgy tartják az autós újságírók, hogy mind a mai napig, a gyártó legszebb kupéjának számít. Egy ilyen autót meg kell őrizni az utókornak, veterán találkozókra, kiállításokra kell járni vele és büszkén mutogatni, vagy építeni belőle egy még jobb, restomod változatot.

A svéd, Torbjörn von Braun az utóbbira szavazott és agymenésének eredményét láthatjátok, ami a legutóbbi Elmia Custom Motor Show-n volt kiállítva és stílusosan a Saint becenevet kapta.
A dolog érdekessége, hogy a von Braun Sports Car együttműködött a Zachau Design csapatával, akik közül elég sokan a Volvonál dolgoztak tervezőként és a tagok között ott van a P1800 eredeti tervezője, Pelle Petersen is!

Ahogy egy rendes restomod építésnél kell, az eredeti formákat meghagyták, de ez az autó már rég nem az, mint ami több mint 50 évvel ezelőtt kigurult a gyárkapun. Ha szeretnénk magunknak egyet, akkor vagy saját autót gurítunk el a céghez, vagy a von Braun Sports Car biztosít nekünk egyet saját kínálatából. Ezután atomjaira szedik a kocsit, kijavítják a hibákat, megerősítik a szükséges helyeken és jobb hangszigeteléssel látják el a karosszériát. Apropó karosszéria! Kétféle opció közül választhatunk. Készülhet fémből, de akár ultrakönnyű szénszálas elemekből is összeállhat a külső, fényezés után pedig további karbon elemek kerülnek az autóra. Külön kiemelném az aktív hátsó szárnyat, mint opciót, mivel ezzel is kérhetjük kupénkat, de ott vannak még a különleges felnik, amik szintén tökéletesen illenek az autó stílusához. A 17-es, 7 küllős görgőket Hans Phillip Zachau (Zachau Design) tervezte, és a ’60-as, ’70-es évek versenyautói adták az ihletet a Lucky 7 névre keresztelt kerekek megalkotásához. A fékek is sokkal modernebb darabok. 4 dugattyús Brembo nyergek és 330-as karbon-kerámia tárcsák lassítják az autót elöl, míg hátul ugyanezek a nyergeket, 320-as tárcsákkal szerelték, valamint itt kapott helyet a kézifék nyerge is. ABS is szerepel a listán természetesen, viszont ha „Chase” módban használjuk az autót, akkor az kikapcsol. (Jelentsen ez bármit is)

A teljesen állítható Öhlins futómű már önmagában kiváló választás, de ha bepillantunk az utastérbe, akkor igazán szexi látványban lehet részünk, köszönhetően a nyomórudas megoldásnak, amit egy üveglappal választottak el az utasoktól. Ha pedig már szóba került az utastér, érdemes megnézni alaposan a képeket, mert amerre csak pillantunk, mindenhol egyedi megoldásokat találunk, ahol keveredik a korhű és modern kialakítás. Fém, karbon és bőr mindenhol, és itt is lehet választani, ami annyit tesz, hogy még a jelenleginél is több karbont kérhetünk a beltérbe. Annyi részlet van még, amit percekig lehet bámulni, mint például az óracsoport, amit órások készítettek, vagy a legendás, két küllős kormány, amit újragondoltak és megtartva az eredeti formát, új anyagokkal tettek még szebbé.

A motorválaszték háromféle erőforrásból áll. Szívó, négyhengeres, karburátoros 150 lóerő körüli teljesítményű, vagy injektoros, 2,4 literes 250+ lóerős az első két opció, de a csúcs, ami a kiállított autóban is megtalálható, az a 2,4 literes, öthengeres, turbós T5 motor, ami 450 lóerővel cibálja az alig 1100 kg-os kasznit viszont, ha ez sem elég, akkor akár 750 lóerős is lehet és akkor már tényleg izgalmassá válnak a dolgok. A motorhoz 7 sebességes, dupla kuplungos Getrag váltó csatlakozik, az erő pedig Sellholm Tuning diffin keresztül érkezik meg a hátsó kerekekhez.

Biztosan lehetne még boncolgatni az autót, kiemelni további részleteket, de inkább nézzétek meg a képeket IDE KATTINTVA! 





 

 

Forrás: Speedhunters