A képeket elnézve ez az autó legalább olyan szép mint egy temetés, viszont nem is kell, hogy szép legyen, hiszen Tom Jackson számára nem ez volt a legfontosabb. Alapból ez egy 2.3D, ami annyit tesz, hogy 2,3 literes szívódízel hajtja, amiben 67 lóerő "tombol" és a 0-100-at naptárral mérik, úgyhogy végképp nem érti senki, hogy egy olyan ember mint Tom, aki mér gyerekkora óta mindent tuningolt amit motor hajt, miért választ egy ilyen lassú alapot? 
 
Először is kezdjük ott, hogy a Ford Sierra elég népszerű alap a szigetországban, viszont egy rendes Cosworth vagy éppen XR4i olyan áron mozog, hogy halandó ember megvenni sem tudja, nemhogy szétvágni teljesen. Tom pedig nem tartozik azok közé, akik két kézzel szórják a pénzt. Ráadásul, Tom azokat az autókat sem szereti, amiből sok épített változat létezik, úgyhogy sokkal több fantáziát látott a Sierra kombiban, amit egy barátjától vásárolt. 
Mondjuk a 2.3-as motor nem volt a kocsiban sokáig és első körben, 1.8TD dolgozott az autó orrában, persze néhány kiegészítővel és nagyobb turbóval. Na és ez az a pillanat, amikor mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, hogy Tom imádja cserélgetni a motorokat autóiban. Ebben például még négyszer cserélte ki a motort, mire rájött, hogy az 1.8TD nem jó alap a terveihez, úgyhogy a következő lépés egy 2 literes benzines motor volt ,Yamaha R1 karbikkal felszerelve, ai szintén maradt sokáig a helyén és inkább egy ST170 motort pakolt a helyére, ami ugyanúgy kapott egy ITB szettet, HPE leömlőt, Canems vezérlőt és néhány saját kézzel készült apróságot. A motorhoz 5 sebességes manuális váltó csatlakozik és természetesen hátul hajt, mint ahogy képen látszik is. 
Ezután természetes, hogy a futóművet és fékeket is meg kellett erősíteni, így GAZ Gold állítható szett, Outlow Motorsport toronycsapágyak, elöl pedig Focus ST170, 300-as tárcsák és a hozzátartozó betétek teszik biztonságosabbá az autót. Hátul mondjuk maradtak a dobfékek, de ez elhanyagolható.... A 9x15-ös szélesített lemezfelnik tökéletesen illenek az autó stílusához, ami egyébként nem akar többnek látszani mint ami és még a gyári feliratok és matricák is fent maradtak a kasznin. Belül a tetőkárpit és az OMP kormány, illetve néhány kiegészítőműszer jelenti a változást. 
 
Tom persze itt nem akar megállni. Sperr diffi, jobb futómű vagy turbó lenne a következő lépés, hacsak nem gondolja meg magát és megint kicseréli a motort valami nagyobbra és erősebbre......
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Fast Car