Kicsit személyesebb hangvételű lesz ez a bejegyzés, mert simán leírni a modelltörténetet és az autón történt módosításokat, nagyon kevés lenne szerintem. Nem biztos, hogy sokan fogják élvezni a következő sorokat, de számomra több szempontból is durva élmény volt látni ezt a kocsit az idei AMTS-n. 

Nagyjából 1988 lehetett, amikor először láttam a Miami Vice sorozatot. Abban Sonny Crockett, (Don Johnson) egy hófehér Ferrari Testarossa-val üldözte a bűnözőket és csábította el a csajokat Armani zakójában. Az a kocsi annyira megragadt, hogy apám egyik nap egy bekeretezett képet hozott haza, amin ez a kocsi volt látható és bár tudom, hogy a Ferrari pirosban az igazi, nekem az a fehér modell akkor is kedvenc volt. Aztán ez a lelkesedés alábbhagyott és kicsit feledésbe is merült. 

Ugorjunk előre az időben kicsit! Az internet még nem vette át teljesen a szerepet mindenhol és főleg külföldi magazinokból vagy a Tuning&Stereo lapjain keresztül lehetett látni, hogy milyen rendezvények zajlanak a világon és milyen autókat gurítanak ki a profik. Ekkor találkoztam először az RS Tuning nevével. Wörthersee beszámolókon láttam az építéseiket és mindig csodáltam azt a minőséget, amit képviseltek. Nem tudtam kik vannak a név mögött, csak az autókat ismertem és amikor először volt alkalmam élőben látni ezeket, akkor nagyon mély benyomást tettek rám és számomra mindig is ez a név jelentette a minőségi tuningot/autóépítést (kinek, hogy tetszik)  itthon.  

Ismét ugrunk egy kicsit az időben egészen 2017-ig, amikor egy véletlen folytán sikerült végre személyesen is megismerkednem azokkal, akikre eddig csak felnéztem. Nem fogok ennél nagyobb ömlengésbe kezdeni, de egy pavilonban lenni azokkal, akik eddig példaképek voltak felfoghatatlan érzés volt és ráadásul a mai napig tartjuk a kapcsolatot. 

A 2020-as AMTS elmaradt, majd idén végre sikerült tető alá hozni a jubileumi, 15. show-t. Ezen pedig ismét megjelent kiállítóként az RS-Tuning és nem is akármilyen gépeket gurítottak ki! 

Az egyik különlegesség egy Ferrari Testarossa volt! Bevallom én már láttam a kiállítás előtt, de akkor még nem volt 100%-os. A show-n viszont akkorát ütött, hogy nehéz volt elszakadni mellőle! 

Az autó egy 1987-es Ferrari Testarossa, abból is a Monodado kivitel, ami a központi kerékcsavaros változatot jelenti. 

(Létezett belőle Monospecchio is. Azt a modellt egy darab külső visszapillantóval szerelték gyárilag.)

A motor 4,9 literes, 12 hengeres erőforrás, 385 lóerővel, 490 Nm nyomatékkal és 5,2-es 0-100-zal, de ezek olyan adatok, amiket bárki megtalál a neten, úgyhogy inkább nézzük, hogy milyen változtatások történtek az RS-Tuning műhelyében! 

Prazis Airsus levegős rendszer került beépítésre, Airlift Performance vezérlővel. Ez eddig egyszerűen hangzik, azonban azt kevesen tudják, hogy ebben a modellben nem 4 hanem 6(!) db gátló található és ez az airride esetében sincs másképp, úgyhogy hátul, oldalanként kettő "lufi" engedi rá a kasznit az egyedileg készült felnikre. 

A felniket az RS-Tuning álmodta meg és a Rotiform tervezte és gyártotta le. Háromrészes, "F40-look", konkáv felnikről van szó, amik teljes polírt kaptak és elöl 9,5x18 a méretük, 225/30-as gumikkal, hátul pedig 11,5x19 255/30-as gumikkal szerelve. 

A legutóbbi Red VIP Car Meet összejövetelen volt alkalmam közelről is megcsodálni nyugodt körülmények között és azt kell, hogy mondjam, egyszerűen zseniális az egész kocsi. Minden úgy áll rajta ahogy kell! Később lehet, hogy felkerül egy Rennsport kipufogórendszer, csak hogy hangos is legyen, de már álló helyzetben is fantasztikus látvány. Az alapból lapos és széles autó, úgy pózol, hogy tulajdonképpen mindent megsemmisít maga körül és mellette minden kicsit háttérbe szorul, de ez nem meglepő. Az autós történelem egy ikonikus darabja, amit hozzáértő kezek alakítottak át és tettek még vonzóbbá. Perfekt! 

Köszönöm az információkat az RS-Tuningnak a képeket pedig Toomyphoto-nak!