BMW rajongóként biztos furcsa lehet, de volt időszak, amikor nem igazán foglalkoztatott a 8-as széria. Akkoriban egyébként még pont elérhető áron lehetett hozzájutni ezekhez az autókhoz, pár évvel később pedig, amikor már nagyon szívesen bevállalnék egyet, úgy elszállt az áruk, hogy némelyik hirdetést látva, újra kell éleszteni. Erről is sikerült lecsúszni, de ezen kár keseregni, viszont sokkal izgalmasabb a SEMA Shown kiállított E31, amit a Renner vett kezelésbe. 
 
Korábban már írtam cikket az egyik kiállított autójukról, ami egy E30 M3 alapra készült. Az az autó is zseniálisra sikerült és több mint 600 lóerővel még vezethető is maradt, amit még mindig nem tudok elhinni. Ez a 850i igazi restomod építés és közben annyira szép és tökéletes, hogy nehéz levenni az embernek a szemét róla. Feltételezem, élőben még durvább lehet. 
 
A legfontosabb és egyben legdurvább átalakítás a komplett S62 hajtáslánc beépítése volt, amit teljese szétszedés és felújítás előzött meg. Szerencsére a hely adott volt, mivel alapból V12 hajtotta a kupét. Az automata váltó helyére pedig 6 sebességes manuális váltót építettek. Persze a projekt nem csak a motor és váltó cseréjéből állt. A karosszériát felújították és teljesen új, egyedi arany színt kapott az egész autó, ügyelve arra, hogy megmaradjon a korhű kinézet. Éppen ezért került fel a komplett CSi szett is. Az autó alá a HRE gyártott 18-as felniket, amik kíváló minőségű darabok, mögöttük pedig az E60 M5 fékei lassítják az autót elöl, hátul pedig az E92 M3 fékek kerültek, ami azért érdekes, mert a Rennernél fontos szempont volt a szerelhetőség és az, hogy mindig legyenek alkatrészek az adott autóhoz. A futómű Bilstein gátlókból és H&R rugókból áll, de a SEMA óta lehet bekerült az állítható szett az autó alá. 
A beltérben is durva dolgok történtek! A Renner bebőrözött minden lehetséges felületet, beleértve a műszerfalat is, a tetőkárpit pedig Alcantara huzatot kapott. 
 
Persze a komolyabb átalakításokat a lemezek és műanyagok alatt találjuk. Az autó kívülről megmaradt a '90-es években, de a vezetési élmény és a technika már a modern korhoz illik. Ahogy a Rennernél fogalmaznak, megalkották az M8-at, ami hivatalosan nem létezett.