Az E30 M3 sikerét nem kell külön megmagyarázni. Motorsportos múltja, kiváló vezethetősége beemelte a legendák közé, aztán ott van a forma. Kétajtós kaszni, szögletes szélesítések, tökéletes arányok. Korának egyik legjobb autója és az eltelt évek alatt egyre nagyobb a hype és már csak a gyűjtők engedhetik maguknak azt a luxust, hogy egy ilyen autót birtokoljanak, pedig volt itthon is idő, amikor egy-egy drift verseny alkalmával többet is leírtak a versenyzők, ma meg már ritkaságszámba megy.

A Renner egy olyan cég, aminek alapítói és tagjai, mind a ’80-as években nőttek fel, ezáltal igazán nagy rajongói a kor autóinak, és az álmuk egyszerűen annyi, hogy olyan autókat építsenek, amik korábban a szobájuk falán, poszter formájában volt felragasztva, csak éppen annyi csavarral a dologban, hogy a mai, modern technikát is belepakolják és ezzel igazán versenyképessé teszik ezeket a klasszikusokat. Úgyhogy a Renner azért alakult, hogy az ikonikus, német sportautók előtt tisztelegjenek és jobb teljesítménnyel valamint minden létező extrával telepakolják azokat. Az autók mind egyedi megrendelés alapján készülnek, illetve léteznek olyan kiadások, amiből limitált példányszámban készítenek el párat. Ahogy ők fogalmaznak: A Rennernél a múltat tökéletesítik.

Az E30 M3-ban eredetileg a négyhengeres S14-es motor dolgozik, ami egyébként nem egy rossz erőforrás, csak éppen a mai körülmények között már nem elég erős. Ilyenkor szoktak motor cserélni és rendszerint valamelyik erősebb, modernebb sorhat kerül az autó orrába. A Renner-nél több opció is lehetséges.
S54 343 lóerővel, S62 V8 400 lóerővel, S65 V8 420 lóerővel és a csúcs, az S85 V10, ami az E60 M5-ben dolgozott, 507 lóerővel!

A SEMA Showra a legdurvább változatot vitték ki, a V10 motorral szerelt verziót, amit itt 625 lóerős volt! Igen, jól olvastátok, 625 lóerő cibálja a könnyű kasznit! A motort egy 2008-as E60 M5-ből szerelték ki, de ehhez megvettek egy egész autót, mivel mindenre szükségük volt, hogy a projekt összeállhasson. Gondolok itt a teljes kábelkötegre, minden jeladóra, utolsó bilincsre akár, mivel a cél az volt, hogy tökéletesen működjön az összes funkció. Az említett teljesítményt viszont úgy érték el, hogy teljesen új motorvezérlőt kapott a Delta-tól a V10 és a Vanos-t is kiiktatták, erre pedig azért volt szükség, mert a megrendelő egy agresszív motort akart, aminél minden pillanatban rendelkezésre áll az erő. Az autó hangját nyitott rendszer engedi szabadba, aminek a hangjára tényleg felébrednek még a holtak is. Egyébként nagyon passzentos a beépítés, mivel a mérnökök sosem gondolták volna, hogy valaha ekkora motor fog dolgozni az M3 orrában. A kábelköteg például milliméterekre van a tűzfaltól és a leömlők is durván kicentizett helyen dolgoznak. A legdurvább dolog mégsem ez, hanem az, hogy a motorháztetőt simán le lehet csukni és a teljesen karbon szívósor sem okoz problémát sőt! Még a toronymerevítő is vidáman elfér! Ebben rejlik a Renner zsenialitása!

Az autó alatt a Renner által gyártott felnik forognak, amik 18” méretükkel tökéletesen kitöltik a helyet és ugyan E30 alatt szokatlan lehet ekkora felni, az állítható futóműnek köszönhetően, mégsem holdjáró magasságban kell közlekedni az autóval. A tapadásról Yokoham Advan gumik gondoskodnak, de a stabilizátorok is módosított darabok, illetve minden meg van erősítve, hogy elviselje a motor által leadott erőt és közben vezethető is maradjon.

A karosszéria teljesen gyári és szándékosan nem csináltak Evo változatot az autóból, így itt nincs állítható splitter vagy hátsó szárny, illetve megmaradtak a ködlámpák is. Viszont vannak olyan finom módosítások, mint a kék csíkok, az alig észrevehető Renner felirat vagy éppen a Renner logo elöl-hátul. Ami talán még különlegesebbé teszi a projektet, hogy vannak olyan alkatrészek, amik egyenesen a BMW gyárból, Németországból érkeztek az autóhoz, ilyen például a szélvédő, a tömítések, gumikéderek stb.  A színt teljesen egyedileg keverték ki az autóhoz.

A beltérben teljesen újrabőrözött ülések, ajtókárpitok, kormány, műszerfal mellett a módosított óracsoportra lehetünk figyelmesek, amik tökéletesen együttműködnek a motorral, ami azért különleges, mert nagyon alapos munkával összedolgozták a két generáció, teljesen eltérő egységeit egy hibátlanul működő szerkezetté.

A cikkben szereplő autónak értéke 350.000 dollár, ami jelenlegi árfolyamon 141 millió forintnak megfelelő összeg, de ne felejtsük el, hogy keveset futott Evo modellekért ennél többet is kérhetnek! Ehhez persze hozzátartozik, hogy kiállított darab a legextrémebb változat és a Rennernél lehet ennél „elérhetőbb” áron is autót rendelni.

További SEMA beszámolók folyamatosan érkeznek, úgyhogy figyeljétek az oldalt!