Érdekes jelenség, hogy néhány ember csak azért kezd neki az autó módosításának, hogy aztán sikereket érjen el vele különböző hazai és külföldi oldalakon. Ha megvan az áhított fotósorozat és kiposztolták emberünk gépét, akkor egyből hátradől és lazán csettint egyet, hogy neki összejött az élet. Ha viszont nem figyelnek fel rá, akkor azonnal új projekt és minden eladó. Természetesen ez nem általános jelenség és mint mindig, most is tisztelet a kivételnek, de sajnos láttunk már hasonló eseteket idén. Imre viszont nem a "stancekarrier" miatt vette a Mondeo-t. Neki csak kellett egy autó ami megbízható, aztán végül csak porba lett vágva a Ford! 

" Az egész 2010-ben kezdődött, amikor megvettem a Mondeo-t. Szándékosan csak Mondeo Ghia Executive TDCI-t kerestem. Mikor fényképen láttam először nem tetszett a színe, de aztán  élőben megláttam és beindítottam akkor eldőlt bennem, hogy ezt viszem. "Fullos" volt mivel egy vezérigazgató használta, és teljesen más terveim voltak a kocsival akkor még. 2 évig totál gyári állapotban jöttem-mentem vele, de 2012-ben megindult a lavina mikor hozzá kellett nyúlnom, behalt a gyári 6 CD-s Sony fejegység és így  került bele egy 7"-os Pioneer multimédia és egy MAC audio mélyláda. Hangszórókhoz nem kellett nyúlni mert a gyári tökéletesen kiszolgált és nem is hangnyomás versenyre készültem vele. 2013-ban elkezdtem azon gondolkodni, hogy lejjebb kéne tenni, mert így még emelő nélkül is alábújok, de 4-6 centis ültetést komolytalannak tartottam. Így pihentettem a dolgot.  2014-ben jöttem rá mi lesz a megoldás! Kimentünk a Wörthersee-re (Forddal kicsit szentségtörés tudom), de ott az airride-os Golfok, Audik úgy megfogtak, hogy akkor eldöntöttem Mondeo is lufis lesz. 2014-ben motor kapott egy kisebb frissítést és megkapta a Zetec-S lökösöket, de ezenkívül 2014-15 nagy részben információ szerzésben telt  hogy  kéne mert az tény, hogy a Ford Mondeo nem egy egyszerű eset a "tuning" világban. Mindent szó szerint gyártani, módosítani kellett hozzá, míg végül 2015 nyár végére összeraktam a rendszert és leszisszent a kocsi amit Viair kompresszor pumpál (emlékszem mikor mentünk a III. Tó-Party-ra már a rendszer benne volt csak épp a futómű nem) Mikor bekerült az egyedi futómű is akkor talált meg az első probléma. A gyári Zetec S felnik nem álltak úgy az autó alatt, ahogy elképzeltem, így felniket váltani kellett, de 5x108-as osztókörrel 18-as, 8+ széles méretben ütős felniket találni nehéz dolog, és még  az ET is jó legyen az  konkrétan lehetetlen. 2016-ban kapta meg a mostani felniket az ASA AR1 18-asban sajnos csak 8" szélesek amikkel egyből két probléma alakult, az eleje magasabban volt mint hátulja, meg hátul nem fért el a lökhárítónál így módosítani kellett. Őszre végre megkapta az utolsó kiadásos ST TDCI szettet és a nyolc irányba motorosan állítható, fűthető Recaro bőrüléseket, új kipufogó rendszert és kisebb méregetéssel, számolgatással, módosítással még lejjebb került. Végre az eleje is ott volt ahol akartam, hála a szélesebb sárvédőknek. Most frissítünk a levegős rendszeren amihez  Airlift alkatrészeket vásárolok, illetve a  felnik keresésében vagyok ismét hadilábon, de valószínű egyedi kerekeket csináltatok alá, de ez jövő kérdése még. Az tény, hogy Fordhoz alapból kevés kiegészítőt találni, de Mondeo-hoz igazi kihívás! Azonban pont ettől szép az egész, és nem is túl gyakori alap. Márciusban lehet vele találkozni majd az AMTS-en National Tuners standján,  májusban pedig a Wörthi-tó útjait fogja koptatni ismét." 

Köszönöm Imre és gratulálok az autódhoz! Márciusban mindenképp meglesem majd közelebbről! 

Képekért köszönet Evu & Gaben Photo-nak!