A negyedik generációs Golf töretlenül az autósok kedvence. Rengeteg kiegészítőt lehet kapni hozzá és mér nem annyira fapados mint korábbi társai, viszont nem is kell érte óriási összegeket kifizetni, illetve elég széles a motorválaszték is, úgyhogy ha benzines vagy dízel modellt keresel, tuti megtalálod a számodra megfelelőt! 
Persze annak is megvan a maga árnyoldala, ha egy modell túlságosan népszerű, hiszen nehezebb olyat csinálni, ami egyedi. Ernőnek viszont úgy tűnik sikerült összehozni egy olyan gépet, amit nem fogunk összetéveszteni másikkal! 
 
" Nem is tudom hol kezdjem. Az autó novemberben lesz 3 éve, hogy a tulajdonomban van. Hála égnek ismertem az autó előéletét, ugyanis Móvár Cars csapat autó volt és ez így is maradt.
 
Az autóról annyit érdemes tudni, hogy 2 literes benzines motor található benne / nem verseny autó de találkozókra, rendezvényekre bőven elvisz/ és persze megbízható. A belső teljes GTI felszerelést kapott, RECARO bőrüléseket, fekete tetőkárpitot és multis, hibátlanul működő kormányt.  Belsőtérben az összes oszlop  perforált varrású bőrboritást kapott.
 
Külső: A megszokott egérszürke szín helyett, Giorgio Silverstone Ferrari 740 kódú fényezést kapott. Első és a hátsó lökhárító  Bora VR6 lökhárító toldatokkal gazdagodott. Jelenlegi dekorációt a  Mosonmagyaróváron található Szabó Fólia tervezte, és telepítette az autóra,  Fólia mintázatban el van rejtve dombornyomott formában az alufelni típusa, igy mégsem olyan egyszerű snassz, de persze  aki nem figyeli meg rendesen az autót annak elárulom, hogy elölről hátrafele az összes szín megy át világosból a sötét szín felé.
 
Jelenleg az autó 3SDM 0.66 Motorsport felniken gurul, 9,5x18 méretben, 225/35-ös gumikkal szerelve. Az autó alatt pedig  Drakó Tuning  álltál épített levegős futómű dolgozik.
 
Aki már ott volt Tökölön a RaceWars rendezvényen az egy kis betekintést nyert a jövő évi tervekbe. Csinálunk kis felfordulást a hátsó ülés körül, az is meglehet hogy a csomagtérben, és még a csomagtérajtón is, de ezek majd remélhetőleg Márciusban, az AMTS-n kiderülnek." 
 
Köszönjük Ernő a leírást! Kíváncsian várjuk, hogy 2022-ben milyen újításokat fogsz véghezvinni! 
 
Képekért köszönet: Fló&Majláth Photo - D4NCS0 Photography - Móvár Cars