Csabi régi motoros a hazai autós életben. A Móvár Cars tagjaként gyakori vendége a különböző autós találkozóknak, bár az utóbbi időben a munka miatt egy kicsit háttérbe szorult ez a hobbi. A SEAT a tavalyi szezonra megszépült vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy beállt a sorba, de ezt majd Csabi elmeséli! 

"Kaptam egy felkérést, hogy mutassam be az én kis torpedómat. Nem is tudom hol kezdjem…Vörös Csabi vagyok a Móvár Cars-ból. Egy időben népszerű voltam, mondhatni már-már közszereplő, a Tuner Jóska csoportban az autó  régi kinézete végett. Pedig amikor elkezdtem építeni akkor még nagyban az volt a trendi...Ezért 2016 telén vérszemet kaptam és megálmodtam/megépítettem azt a külsőt amivel most cirkálok. Sajnos egyre kevesebbszer mert műszaki az nyista rajta már pár éve. (Amit innen is köszönök: Thanks NKH!) De inkább harcolok  velük minthogy feladjam és gyárira alakítsam vissza!  Az alap egy 1.9 TDI, 110 pacival amit egy kicsit megerősítettünk  OCT chippel és versenycsúcsokkal de szigorúan azzal a kéréssel hogy ne kormoljon annyira, viszont ha lépni kell akkor lépjen. Külsejében szinte minden porcikájához hozzányúltunk. Kapott egy Top Sport első lökit Cupra küszöbökkel, a hátsó lököst pedig összelegóztuk a gyáriból és egy Leon Top Sport lökösből majd lefalaztuk. A visszapillantókat is lecseréltük  Cupra darabokra. Az összes díszlécet eltüntettük és kapott egy minimális peremezést a sárvédőív, de sajnos ezekkel a 19-es 3sdm görgőkkel így is kevésnek bizonyult. A csomiajtóra egy M3-as szárnyat faragtunk majd az egész autót lefényezték a Lamborghini Gallardo narancs színére ennek köszönhető hogy soha nincs egyforma kép a kocsiról...Belsejében  Cupra ülés szett van belefaragva ami  egyedi bőrözést kapott ugyancsak  Lamborghini design szerint. Belül nincs olyan műanyag felület ami ne lenne narancsra lefújva. A csomiban egy kis installáció került beépítésre Kicker cuccokból és egy verseny akksival hogy bírja az egész napos döngetést. Az i-re a pontot a Lowfabrik rakta amikor az asszony meglepett egy airride szettel, mert megunta a folyamatos nyavalygásom. Én úgy érzem, amit ki lehetett hozni az autóból azt megtettem. Aki arra számít hogy idén új külsővel készülök az csalódni fog. Nekem ez az autó így tetszik és így is fog "megöregedni" velem együtt.”

Köszönöm Csabi! Remélem találkozunk AMTS-n is!