Én még emlékszem azokra az időkre, amikor még ezek a vonalzóval tervezett autók voltak péntek esténként a menő gépek. Hegyezett szívómotorokkal, kis ültetéssel. Akkoriban még nem söpört végig hazánkon az új hullámos autóépítő őrület és nem volt fitment meg airride minden sarkon. Viszont haladni kell a korral, jön az új generáció, akiknek már mindent tálcán kínálnak és lényegesen könnyebb helyzetben vannak, mint azok, akik még a garázsban találtak ki mindent, hiszen ma már csak kettő kattintás, egy nagyobb összeg levonása a számláról és már csak várni kell a futárt, vagy postást és érkezik a megálmodott alkatrész. József 5 éve csöppent az autók világába. Egy barátján keresztül találkozott az Opellel mint márkával és beleszeretett az Astra GSI-be. Természetesen nem maradhatott gyári állapotban! Állítható futómű, "húzott" motor stb. Mellette már volt egy D Kadett, ami viszont mindig is az örök kedvenc maradt. Közben volt Kadett GSI, A Corsa, D Rekord, B Ascona, B Vectra is. Két évvel ezelőtt sikerült megvennie a képeken látható példányt, ami elég jó állapotnak örvendett. Az már akkor biztos volt, hogy ez az autó hobbi célra lesz használva. A külsőn Irmscher elemeket találunk. A díszrács, az első toldat, a küszöbök és a hátsó szárny is ettől a gyártótól érkezett. A 2 literes 8 szelepes motor Lexmaul szívósort, leömlőt, egy kis chip-et, 298°-os vezérműtengelyeket és 54 mm-es nyitott kipufogórendszert kapott. A legjobb ideje 15,1 400 méteren. A belső gyárilag piros volt, de József a GTE Recarok közepét is áthúzatta. A legnagyobb változás viszont az elmúlt hetekben történt, ugyanis az autó alá egyedi levegős rendszer került, amit a tulaj saját kezűleg csinált, 4 nap alatt, konkrétan a semmiből!  (Megkockáztatom ez az első és egyetlen levegős D Kadett itthon!) A kaszni 8x15-ös BCW Powertech felnikre ereszkedik, amire 195/45-ös gumikat húztak. A további tervek között Torsen sperres váltó és egyedi többrészes felnik szerepelnek.