Zsobrák Robi nem ismeretlen arc autós körökben. Swiftjét még 2005-ben vásárolta és akkor mindössze 4 km volt az órájában. Az eltelt évek alatt elég sokat változott az autó és volt olyan dizájn is, amit Robi ma már megmosolyog. Aztán csak sikerült elérni a jelenlegi állapotot, ami az eddigi legjobb! Az eredetileg kanári sárga autó, tavaly kapta meg a képeken látható lila árnyalatot, amit a 2017-es AMTS-n láthatott mindenki. Természetesen nem csak a szín változott! Az első rendszám helyét eltüntették, jel nélküli hűtőrács váltotta a gyári darabot, az első fényszórók pedig fekete hátteres változatoknak adták át a helyüket. Az ablakmosók, az antenna, a hátsó ablaktörlő és mosó, a jelek, feliratok, a pótféklámpa, ködzárófény,  csomagtérajtó kilincs, mind a kukában végezte. Felkerültek a Swift Sport hátsó lámpák és ennyi elég is a letisztult megjelenéshez! A motor hideg levegős, karbonházas légszűrőt kapott, a kilégzésben pedig Remus FSW Group A rozsdamentes kipufogórendszer gondoskodik. A beltérben flokkolt műszerfal és ajtópanelek, újragondolt gyári kormány ("kesztyűs", lila varrással), sárga cérnával varrott gyári ülések, módosított váltóút rövidítő és 13 centivel megemelt kulissza és mérföldes óra jelenti a változást. Beszerelésre vár a Sparco kagylóülés Schroth széles övvel. A szórakoztatásról 2 DIN fejegység, JBL hangszórók, DLD IW-12 mélyláda és AudioDesign erősítő gondoskodik. A futómű levegős, amit Fakukac készített, de azóta már Robi átalakította kicsit a tengelyenkénti rendszert. Korábban többféle felni megfordult a Suzuki alatt. Jelenleg Porsche Cayenne  S görgők forognak a kerékjáratokban, 18-as méretben, 195/35-ös gumikkal. Azt nem tudni, hogy mi várható jövőre. Robi ugyanis nem tartja kizártnak, hogy új alapot kezd el módosítgatni, de az is lehet, hogy másik felni kerül a kocsi alá, vagy szélesítésekkel vadítja meg a külsőt. Bárhogy is alakul, kíváncsian várjuk! 
Képekért köszönet: Evu & Gaben Photo , Toomyphoto!