Az E87-es széria, ami az egyes BMW volt, valahogy nem volt akkora siker mint a tervezők gondolták. Széles motorkínálat mellett kidobtak pár sportosabb kivitelt is például a 135i-t vagy éppen a csúcsmodellnek számító 1M-et. A 335 lovas, turbós kupé elég virgoncnak számít és talán az a modell hozza vissza az E30 M3-féle vezetési élményt, csak éppen modernebb köntösben. 
 
Aztán 2015-ben piacra dobták az M2 modellt, ami egy kicsit nagyobb az egyesnél, de alapjaiban azt az élményt, illetve kicsit többet is tud nyújtani. Nem mennék bele az okokba, hogy miért álltak le az egyes BMW gyártásával, inkább fókuszálnék a képeken szereplő autóra. 
 
Christian mindenáron akart egy sportos kupét és eredetileg a 370Z lett volna a befutó, de aztán az M2 agresszív formája magával ragadta és amint lehetősége volt rá, azonnal vásárolt is magának egyet. Természetesen túl sokat nem kellett várni arra, hogy az autóval történjen valami, mert Chris amint hazért vele, elkezdte böngészni az internetet, alkatrészek után. Nem tudta pontosan, hogy mi legyen a kocsival. Sportos vagy inkább Stance gép legyen belőle? Aztán nem akarta elveszíteni a sportos tulajdonságokat, így sikerült megtalálni az arany középutat, aminek köszönhetően tökéletes a kiállása a kocsinak, de közben bátran használható is ha éppen a tulaj veretni akar egy kicsit. 
 
Kezdjük a külső átalakításokkal! RW karbon GTS koptató került fel előre, illetve M Performance fekete vesék. A visszapillantók is karbon borítást kaptak. Hátra is jutott némi szénszálas cucc. PSM Dynamic diffúzor, és V2 hátsó szárny, valamint a fényvisszaverők helyére is karbon elemek kerültek az INDStyle jóvoltából. 
 
Az ültetésről természetesne levegős rendszer gondoskodik, ami Air Lift Performance elemekből és V3 vezérlőből áll. Az egész rendszer a csomagtartóban található, ahol egyedi beépítés mellett találhatjuk a "hardline" csövezést, a polírozott tartályt és a két darab 444c Viair féket kompresszort. 
 
A kerékjáratokban Weds Kranze ERM felnik forognak, amik nem túl gyakori darabok. Egyedileg átépített kerekeről van szó, amiknek a mérete, elöl 10, hátul pedig 11x19. A közepek sötét fegyverszürke árnyalatot kapta, amihez tökéletesen illenek az arany csavarok és a polírozott peremek. 
 
A további tervek között még több karbon elem felszerelése, de lehet widebody szett is kerül az autóra. A beltérben versenyülések és övek mellett egy bukócső is bekerülhet illetve a teljesítményen is akar növelni Chris, de jelenleg élvezi az autót. 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 
 




 

Forrás: Slammedenuff