A Lexus IS200 közkedvelt típus a driftereknél, legyen az low budget vagy pro liga, illetve a tunerek is szeretik, mert rengeteg alkatrész kapható hozzá és iazán jó alapnak számít. Hátul hajt, 6 hengeres motor dolgozik benne és könnyedén lehet turbózni vagy éppen simán bele lehet dobni a 2JZ-t. Ha nagyon őszinte akarok lenni, az első IS széria műszerfala az egyetlen gyenge pont, de mindenkinek más tetszik, úgyhogy ezt nem is boncolgatnám tovább. 
 
Az első generáció az XE10 volt és 2005-ig gyártották, majd 2005-tól jött az XE20, ami már sokkal merészebb vonalakkal volt megáldva és combosabb motorral lehetett kapni. Létezett belőle dízel is, ami mondjuk elég nagy kapufa volt, de az IS250, a maga 205 lóerejével és jellegzetes V6-os hangjával már sokkal jobb opciónak számított. Volt egy csúcsmodell is, az IS-F, ami több mint 400 lovas fenevad és a karosszérián is látszik, hogy nem egy átlagos IS, de mivel az ára még mindig az egekben van, ráadásul ritka is, ezért kevesen nyúlnak hozzá. 
 
A képeken látható autó egy sima 250-es verzió, aminek a tulajdonosa Ryo Kato. Ryo fényképész és Japánban dolgozik. A fotózáson belül az épített autókat szereti lencsevégre kapni és mivel gerjed az épített négykerekűekre, nem is csoda, hogy a saját autója sem maradt gyári állapotban. 
 
Az első lökhárító kapott egy toldatot, felkerültek az új küszöbök, hátul pedig az IS-F lökhárítója található, a jellegzetes kipufogóvégekkel. A csomagtartóra került egy kis szárny. A megfelelő magasságról Velg állítható futómű gondoskodik, amit állítható toronycsapágyak és lengőkarok egészítenek ki. Így lehetséges, hogy az Enkei RS05RR felnik tökéletesen állnak az autó alatt, vagyis hibátlan a fitment! 
 
Az egsézben az a durva, hogy Ryo mindig ebben a magasságban közlekedik az autóval, de Japánban tükörsima az útfelületek nagy része, úgyhogy aggódni nem kell szerencsére. 
 
IDE KATTINTVA találtok még képeket és nem csak a Lexusról!