Néha elég nehéz helyzetbe kerülhetünk. Legbelül szeretnénk valami olyat, amit csak kevesen vállalnak el, egy ütött-kopott hátsókerekes, japán gépet, amivel aztán csapathatunk kedvünk szerint, de közben szeretjük a megbízható(?), német járgányokat is, viszont azoknak véges a teljesítményük, hiszen csak az újabbak kaptak turbót, azok meg elég drágák játszósnak. Szymon Stanny viszont szerencsés helyzetben van, mert egyszerre megvan mindkettő. 
 
Néhány éve vásárolt magának egy S13-as Silvia-t vagy ha jobban tetszik 200SX-et. Elég lepusztult állapotnak örvendett a masina, de amatőr driftre tökéletesen megfelelt. Foltos, matt, camo "fényezés" és olyan felnik, amit max bontószökevényekre pattintanak fel, vagyis nem állt sehogy a kocsi alatt. A terv egyszerű volt. Úgy átalakítnai, hogy ne nézzen ki ennyire borzasztóan, de ne is legyen showcar, hanem lehessen vele csapatni rendesen. (Mondjuk aki ismeri a lengyel építéseket, ott sokszor egy driftre épített gép is komolyabban meg van építve, mint sok "kiállítási" gépnek beállított autó.) 
 
Fényezés előtt beszerzett egy teljes bodykit-et Musk Customs-tól, ami az Origin Lab Aggressive Type II másolata, ezután pedig megkapta a piros fényezést. A futómű ISC coilover és ez engedte rá a kasznit az Opel Insignia lemezekre, amit természetesen rendesen kiszélesítettek. (Ez gyakran használt módszer arrafelé.) Ezzel a lendülettel pedig el is indult a 2019-es Next Level Drift Matsurin. Ezen a remek eseményen aztán néhány óra autózás után a CA18DET úgy döntött, hogy feladja a harcot. 
 
Ezután Szymon döntés elé került. Felújítja az eredeti motort, vagy beépít valami mást, ráadásul valami olyat, ami nem megszokott. Utóbbi mellett döntött, ráadásul nem is akármit pattintott be, hanem egy bajor szívet! Ennek az az egyszerű oka, hogy az M54B30 motor már bizonyított és még a simán megfozethető kategóriába tartozik. Úgyhogy a Szorstki Garage segítségével, beépült az RPS13 orrába a 231 lóerős hathengeres, aminek a hangját a teljesen nyitott rendszer engedi ki a szabadba. A motorcsere közben sikerült beszerezni új felniket is. Elöl 10x18-as Cosmis Racing XT-206R, hátul pedig 11x18-as SSR Minerva felnik töltik ki a kerékjáratokat. Az utastérben Takata övek, buborékos "dildó" váltókar és néhány igazi JDM kiegészítő kapott helyet. A jövőben érkeznek még Japánból piros Trash Racing ülések is. 
 
A legdurvább viszont nem is maga a motorcsere vagy a felnik mérete, hanem az, hogy minden, ismétlem, minden be van papírozva. Nem kell tréler ha esemény van és akár bevásárolni is ki lehet szaladni vele, mert teljesen szabályos minden. Persze van még tennivaló az autóval, de Szímon így is elégedett a kocsival és nem bánta meg, hogy BMW motort pakolt bele. 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Fórum: Témaindító komment (Statler, 2020. november 15.)

Forrás: Speedhunters