Én nem vagyok egy mai gyerek és több mint 20 éve, amikor még nem volt internet mindenhol és az is betárcsázós volt, illetve nem volt okostelefon mindenkinek a kezében, magazinokat vásároltunk és ezek közül volt egy, amit mindig izgatottan vártam: a Tuning & Stereo. 

Önmagában az egy nagy dolog volt, hogy létezett egy olyan hazai magazin, ami a külföldi tuningújságok mintájára bemutatott hazai és külföldi épített gépeket, találkozókról kaptunk fotósorozatokat. Én ekkor találkoztam először az RS Tuning nevével és rövid időn belül függővé váltam, úgyhogy minden megjelenéskor az első dolgom volt megkeresni az RS által épített autókról szóló cikkeket. Ott láttam először RS Árpit, aki már akkoriban ismert volt Wörthersee-n és mindig szerettem volna kicsit jobban megismerni az embert, aki az évek alatt példaképpé vált. 

Ugorjunk pár évet az időben! Az RS Tuning még mindig az egyik, ha nem a legkiemelkedőbb név a szakmában és ma már car detailing vonalon is mozognak, a legkomolyabb felszerelésekkel és szakértelemmel párosítva. Nem véletlenül láthattok a műhelyben megadurva gépeket, de most nem ez a bejegyzés lényege. sokkal inkább az, hogy amikor egy olyan név, mint az RS invitál meg egy találkozóra/kiállításra akkor az egyrészt óriási megtiszteltetésnek számít, másrészt garantált a minőség. 

Szeptember 24-én, szombaton pedig erre volt lehetősége annak, aki kilátogatott az Orgoványi utcában található RS főhadiszállásra, ahova előzetes regisztráció alapján beválogatott autók voltak kiállítva. Az eseményre hazánk és a környező országok legjobb autói voltak hivatalosak és mivel ez most nem zárt esemény volt, mint a tavalyi RED VIP MEET, ezért az utca embere is besétálhatott körülnézni és ahogy elnéztem szép számmal érkeztek látogatók is. 

95 autó kapott pozitív visszaigazolást, ami nem hangzik rettenetesen soknak, de a hely adottságait tekintve így is több volt, mint amennyi kényelmesen elfért, ezáltal pedig kicsit szűkösebben álltak az autók, viszont még pont úgy, hogy mindet körbe lehetett járni. Ahogy beléptünk, egyből egy R8, F80 M3, tökéletes fitmentre pakolt F11, Sonny Works Peugeot-ja, a Nobodies csapata fogadta a látogatókat. Aztán ahogy egyre beljebb haladtunk, egy sor Volkswagen Golf, Audi TT, Mercedes, BMW és még jó pár ismert hazai autót láthattunk, majd feltűnt egy pár nagyon durva egyes Golf. Nehéz lenne mindet kiemelni, úgyhogy ebbe inkább bele se mennék, viszont arra kitérnék, hogy néhány olyan autót is látni lehetett, amire nem mindig van alkalom az életben és már csak ezért is érdemes volt kilátogatni az eseményre. Például néhány napja írtam Klaus Porsche 911 GT2 RS autójáról, ami azóta változott "kicsit". Rengeteg karbon, még durvább felnik és még erősebb motor (talán 900+ lóerő, ha jól tudom...) jellemzi és élőben olyan durva látványt nyújtott, hogy nehéz volt feldolgozni elsőre. Aztán ott volt az Escort Cosworth, amit évek óta nem láthatott senki és feltételezem az autó sem látta a napfényt jó ideje, de még mindig rohadt dögös és menő a karbon cuccokkal és a motorsportos megjelenéssel! 

Tényleg nem tudom az összes olyan autót felsorolni, amik instant gerjedést okoztak és ahogy egy fotós barátommal beszélgettem ma reggel, itt nem volt nehéz jó képeket lőni, mivel nem volt olyan autó ami belógott, nem illett a képbe stb. 

A nap végén aztán volt egy kisebb díjátadó is, ahol a közönség kedvence Vaszilkó Balázs Kübewagen-je volt. A bőrbe burkolt klasszikus megérdemeltem lett az első. Maga az alap is ritka, de ilyen minőségben beburkolva egész egyszerűen zseniális az autó! 

A Top10 kiválasztása nem volt egyszerű feladat, de végül csak sikerült kiválasztani a nap legszebbjeit és itt Szly Mercije, Roland ötös Golfja, Bíró Nándi E30-as BMW-je is elismerésben részesült és ahogy Nándi írta posztjában, talán ez a legnagyobb elismerés szakmailag. Volt egy különdíj is, ami a legjobbnak járt, ez pedig az volt, hogy a jövő évi Ultrace bulira bejut az autó, a sofőrnek és utasának állják a szállást és a csapattal utazhat ki a lengyel őrületre, ami azt gondolom elég nagy dolog. Ezt a díjat végül Peter Pfeffer húzta be, teljesen megérdemelten. 

Díjazás ide, vagy oda, akinek az autóját beválogatták, az már alapból megtiszteltetésben részesült és ami talán mindennél fontosabb, rég volt olyan esemény, ahol szinte az összes régi autós arc kint volt és mindenhol csak mosolygó, beszélgető csapatokat lehetett látni, nem pedig kempingszékben, unott arccal telefont nyomkodó embereket. 

Gratulálok az RS Tuning csapatának és jöhet a következő dátum! 

Képek érkeznek még hamarosan, Zoltán Tamaskovics Photo jóvoltából!