Régi vagy klasszikus BMW-vel nehéz mellélőni. Ezt már tudjuk régóta. Azonban vannak olyan beidegződések a márka kedvelőinél, ami még a csoporton belül is széthúzást okoz. (Legalábbis azok között, akiknek még nem nőtt be a feje lágya és csak szemellenzővel képesek nézni a kék-fehér modelleket) Ilyen például az, hogy csak az az igazi BMW, amiben 6 henger dübörög.

Mellékesen jegyezném meg, hogy még az ősidőkben egy M10-et turbósítottak úgy, hogy 1000 lóerőt volt képes leadni, ez a motor pedig köztudottan 4 hengeres, de az S14 blokk is legendás, amivel az E30 M3-at építették és bizony az is „csak” négy henger…. Persze, tudom, ezek versenymotorok, de hiba lenne lenézni a kevesebb hengerrel rendelkező modelleket még akkor is, ha egy kopp gyári M40 nem fog mondjuk óriási élményt okozni a sofőrnek.

A másik ilyen dolog, ami nem lenézés, egyszerűen csak a legtöbben ezt keresik, az pedig a kupé bódé. Ezek az autók az igazi sportos BMW-k, amikért mindenki rajong, kortól függetlenül. Elég csak megnézni bármelyik Instagram oldalt, ami BMW-ket posztol és egyből látszik, hogy bizony ezek a típusok többségben vannak. klasszikus vonalon is hasonló a helyzet, mert az E24 (6-os cápa) sokkal kívánatosabb, mint egy E28 (5-ös cápa), bár mindkettőből elég sok épített változatot találni. Ha kicsit visszább ugrunk az időben, akkor pedig ott van az E9, ami egyszerűen gyönyörű és ugyan nagyon nem mai darab, de még mindig gyönyörű a formája és garantáltan megnézik az utcán.

Ennek a modellnek a négyajtós változata az E3.Ebből lényegesen kevesebb módosított és gyári verzió szaladgál az utakon. Az ausztriai WCP (Willy’s Car Parts) viszont pont egy ilyen 1970-es évjáratú, E3 2800-at épített át, nem is akárhogy! A csapat főleg a motor és a futómű környékén alkotott nagyot, ami nem meglepő, hiszen ezeket a bódékat nem szükséges megerőszakolni. Az autó gyári vonalait nem bolygatták, inkább csak felújítottak mindent, ami szükséges volt.

A kocsiban 6 hengeres 2,8-as motor figyelt már, ami normális esetben elegendő lenne, de ez nem egy normális eset ugye… A WCP tagjai ráaggattak az M50-re GTX30/76 turbót és ezzel, valamint az egyéb apró módosításokkal, 480 lóerőssé változott a gép. Ez pedig elég jól eltekeri az egyedi háromrészes felniket, mikhez egy szett 7x15-ös King felnigarnitúrát „áldoztak” fel.

Az új, egyedi felnik, elöl 8,25x17, hátul pedig 11x17 méretekkel bírnak és a stílusuk tökéletesen illik az autóhoz. A következő lépés a futómű átépítése volt. Manapság már nem elérhetetlen egy levegős rendszer, ha pedig egy projektautóról van szó, akkor egyenesen kötelező! A WCP itt Airforce Suspension elemekből álló szettet épített be az autó alá, a csomagtartóban pedig tökéletes környezetben találjuk meg a kompresszorokat, tartályt és csövezést.

Klasszik bódé, turbós motor, egyedi felnik és levegős futómű. Tökéletes recept! Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 



 

Forrás: Stanceworks