Jöhetnek a csodaautók, az úttörő, elektromos különlegességek, megdönthetnek bármilyen sebességrekordot, de az öregsuli sosem fog kimenni a divatból. Az idősebbek számára kellemes élményeket, a fiatalok számára pedig érdekes lehet egy '80-as, '90-es évekbeli, analóg autó. Ezekhez még jóformán elég volt egy csavarhúzó, hogy megjavítsuk és ha volt szikra és benzin, illetve olaj és víz, akkor a világból kiment bármelyik. Ehhez képest mit kapunk ma? Biciklilánc vezérléssel szerelt időzített bombákat, amiknek elég egy hűvösebb reggel, hogy Check Engine-nel induljon a nap és ha egyszer megállnak, akkor legtöbbször tréler tudja elvinni, mert a rengeteg vezérlő nem engedi, hogy újra beinduljon a technika, pedig csak egy jeladó szállt el. Régen minden jobb volt? Nos, ez sem igaz teljesen, hiszen kell a fejlődés és nem olyan rosszak ezek a durván felszerelt masinák, de abban talán nem tévedek, ha azt mondom, 2000-ig gyártottak olyan autókat, amik még autóknak számítottak, most pedig már csak használati tárgyak gurulnak le a gyártósorról, amiket 5-8 évre terveztek. 
 
1980. ekkor mutatták be a harmadik generációs Escortot. A rendkívül sikeres Mk2-t váltotta és beváltotta a hozzáfűzött reményeket, mivel két éven belül a legsikeresebb autó volt Angliában. Éppen ezért rengeteget látni még ma is az utakon, bár azért ki kell jelenteni, hogy nem tartozik a legizgalmasabb formák közé, főleg gyári állapotban. 
 
A képeken látható példány viszont nagyon más kávéház. Ez az autó egy igazi szemmágnes. Végeletekig letisztult külsővel és belsővel. A kerékjáratokban forgó BBS RS felniknél nem igazán lehetett volna jobbat találni, hiszen ez tükéletese illik a szögletes kisautóhoz, ráadásul ennél korhűbb és klasszikusabb felni nem létezik a piacon még akkor sem, ha egyesek szerint már "unalmas" (Ja, unalmas annak, akinek nincs...) A peremeket és a közepeket polírozták, viszont a küllők közötti részt feketére fújták és ettől kicsit monokróm hatású az egész és ez elmondható az autóról is. Erre az érzésre erősítenek rá a fehér indexek, a sötétített, "tiszta" hátsó lámpák is. A sárvédők szélesebbek, ezzel pedig kicsit az RS verziókra hajaz az egész. Izmosabb a megjelenés és a nagyobb peremekkel szerelt felnik is simán elférnek. Az első toldattól is motorsportos érzés jár át, viszont a futómű már nem sima tekergetős, hanem levegős rendszer. 
 
Az utastérben talán még nagyobb a "tisztaság" mint kívül. Sehol nem találunk kárptiokat, hangszigetelést csak és kizárólag fényezett fémfelületeket, két darab Sparco versenyülést, bukócsövet, OMP versenykormányt, alu taposókat és némi karbont a műszerfal környékén. A pótkerék helyére telepítették az akkumulátort. 
 
Egy ekkora projekt esetében a motortér sem úszta meg átalakítás nélkül a dolgot. Itt patika tisztaságú környezetben találjuk a motort, ami a polírozott alkatrészeknek köszönhetően csillog-villog. A négy leömlő szépen eltűnik a motor alatt, a másik oldalon pedig Weber karbik hívják fel magukra a figyelmet és én már hallom is, ahogy magas fordulaton hörögnek..... 
 
Az az igazság, hogy ez az autó egyértelműen showcar, viszont a megoldások, amiket a motor és a beltér környékén alkalmaztak, elégg sportossá teszi az autót, viszont ezt a kocsit nem fogjuk látni versenypályán küzedni a jobb időért vagy helyezésért. Úgyhogy inkább KATTINTSATOK IDE és nézzétek meg az összes képet, mert rengeteg olyan részlet van, amin érdemes elidőzni kicsit! 





 

 

Forrás: Stanceworks