Nagyobb, szélesebb és erősebb

A Volkswagen modelljei a szabadidőautók piacán is remekül teljesítenek, azonban a prémium darab mindig is a Touareg marad. A kategória egyre nagyobb elvárásaihoz mérten, az új Touareg is növekedett: hosszabb és szélesebb, mint elődje. Ez leginkább a csomagtartóban érezhető, amely a háttámlákat előredöntésével akár 1.800 literesre is növelhető. Az egyetlen momentum, amiben amiben a modell kevesebb lett, az a tömege, ami közel 106 kg-al csökkent.

Értékes beltér

A Touareg egy igazi luxusautó a VW palettáján, ez már a beszállás pillanatától nyilvánvalóvá válik. A méltóságteljes atmoszférát faberakással díszített felületek, króm- és alumíniumbetétek növelik még tovább. A jól bevált hangerőszabályzó kivételével, a hagyományos értelemben vett „gombok” eltűntek a műszerfalról, hogy helyet biztosítsanak az vadonatúj vezérlő és szórakoztató rendszer, az „Innovision Cockpit” számára.

A motorháztető alatt

Az alapmodell orrában egy 286 lóerős V6-os turbó-dízel dolgozik, 8-fokozatú automata sebességváltóval párosítva. A dízel fronton a 3 literes, 230 lóerős TDI, valamint V8-as, négyliteres aggregát közül választhatunk, utóbbit 421 Lóerős teljesítménnyel. A cúcsot a háromliteres, 340 Lóerős benzinmotor jelent, de a Volkswagen környezetbarát, 367 lóerős plug-in hibrid verziót is készít a modellből.

Csak a Strike bírja az iramot

A Touareg minden porcikájában erőt és hatalmat sugároz, ehhez pedig masszív kerekekre is van szükség. Az AEZ Strike modellje, 9x20 colos méretben egyike a tökéletes választásoknak a modellre. A felnicsalád elnevezése sem véletlenül lett ez. A Strike (magyar fordításban: "csapás") keréktárcsákat nagy terhelésre tervezték, így ideálisak a súlyosabb kategóriát képviselő SUV-k alá. Az egyenesen a felnik peremébe futó tíz keskeny küllőpár erőteljes, merész megjelenést biztosít, az egyedülálló SR3 bevonat pedig már önmagában a sokéves időtállóság védjegye.

Két telitalálat a maga kategóriájában és rengeteg stílussal kéz a kézben - ez az AEZ Strike és VW Touareg.

Az AEZ felnik mindegyike hatóságilag elfogadott TüV-engedélyel (sőt H-engedéllyel is) bír, így nálunk is legálisan forgalomba helyezhetők. Az AEZ felniket itthon az Alcar Hungária forgalmazza, nézz szét náluk, ha ebben a márkában gondolkozol!