A TOTAL a világ több mint 130 országában képviselettel rendelkező olaj- és gázipari világvállalat, mely a kenőanyagok világszerte ismert gyártójaként, a motorolajak terén is az élvonalba tartozik. A gyártó 1954-ben bemutatott vezető márkája is a TOTAL nevet kapta, ami széles körű elismerésnek örvend.

Az autókhoz gyártott termékek körében a Total Quartz brandje jelenti a zászlóshajót, mely szintetikus, részszintetikus és ásványi kivitelben érhető el.

A Total Quartz motorolajok részecskéi közötti rendkívül erős molekuláris kölcsönhatásnak köszönhetően, hatékonyan áll ellen az olaj oxidációjának és a csomósodásnak, így segítve a motort, hogy hosszabb ideig fiatal maradjon. Ugyanennek hála, erősebb védelmet nyújtanak extrém hőmérsékleti körülmények között is, legyen szó akár a legnagyobb hőségről, vagy fagyról.

A Total motorolaj felépítéséből adódóan minimalizálják a motor kopó alkatrészei közötti súrlódást, ami kisebb energiaveszteséget, ezáltal kevesebb üzemanyag-fogyasztást, így alacsonyabb károsanyag-kibocsátást is garantál. Mindez cirka 15.000 órányi fejlesztés eredménye, melyet a Total Age Resistance Technology (ART) programja keretei között ért el, az eredmény pedig az optimális teljesítmény a járműved aggregátjának.

A Total Motorolajokot mind benzines, mind dízel személygépkocsikhoz alkalmazhatók, utóbbik olyan modellekhez is, amelyek nem rendelkeznek részecskeszűrővel. Az európai piac mellett az ázsiai és amerikai autók számára, a legújabbtól a régebbi motortechnológiáig minden szabványhoz találni kenőanyagot.

A Total kínálatában, a nagyteljesítményű vasakhoz a 0W-30, 5W-30 szintetikus olajak dukálnak, a hétköznapi gépekhez a szintén szintetikus 5W-30, 5W-40 a nagy kalsszikusok. Ásványi olajok terén pedig a 15W-40 viszkozitású verzió jelenti a top kategóriát. Az olajok zöme 5. illetve 1 literes kiszerelésben érhetők el, a gyártó külön figyelmet szentelt a flakonok/kannák designjának is: az új formát kapott, a termékek oldalára helyezett fogantyú, ami megkönnyíti a flakon a kezelését és csúszásmentességet biztosít a kéznek az olaj betöltésekor. 

Egyszerűség, teljesítmény és hatékonyság: a Total célja, hogy használójának optimális vezetési élményben legyen része. A kenőanyagok kínálata is ebben a szellemben került kifejlesztésre.

A TOTAL több nyelven is ugyanazt jelenti, és hasonlóképpen ejtik. Nem véletlen, hogy ez az 5 betű a teljes körű gondoskodást juttatja eszünkbe szerte a világon.