Pár napja, a hivatalos hazai bemutatón teszteltük a vadonatúj Volkswagen ID.3-ast, a modell pedig most már bárki számára elérhető a Ferihegy Autó Kft. kínálatában. A cég több, mint 15 éve jelen van az új autó értékesítés piacán kiválóan felépített márkaszerviz részlegével karöltve, így mára több ezer elégedett ügyfelet tudhat magáénak.

A kereskedés a XVIII. kerületi Üllői úton, párját ritkító méretű telephellyel és bemutatóteremmel rendelkezik, ahol minden újonnan rendelhető Volkswagen modell ki van állítva, melyek között a jelenleg a legújabb ID.3, Arteon, Arteon Shooting Brake és a Tiguan is megtalálható.

Sőt mi több, azon kívül, hogy az érdeklődő személyesen is megtekintheti, körbe simogathatja, beülhet a kiállított modellekbe, a tesztvezetési lehetőség is szinte minden modellre adott. Ami plusz jó hír, hogy a Ferihegy Autónál az új, 100% elektromos ID.3-as modell is vezethető, kipróbálható az érdeklődők számára. Így nem szükséges csupán a megjelent videókra és beszámolókra hagyatkozni, náluk bátran lehet időpontot kérni egy valódi ID.3 tesztvezetési élményre is! Természetesen az összes többi modell esetében is igaz ez az állítás, mint például a Touareg, T-Cross, T-Roc, Passat, Passat Alltrack.

Az ID.3-as modellt illetően annyit még fontos megjegyezni, hogy a jelenleg igénybevehető elektromos autó támogatás, amelyet kifejezetten TAXISOK számára lett kialakítva, lehetővé teszi az ID.3-as modell esetében is a mínusz 55%-os árengedmény igénybevételét, ami azért nem elhanyagolható tényező.

Visszatérve a márkakereskedésre, igazi plusz pont, hogy a Ferihegy Autónál az új és használt autók vásárlásán kívül, az autók tartós bérletére is van lehetőség. Így, ha vállalkozóként vagy cégként szeretnénk tőlük autót vásárolni, pénzügyileg akár a hosszútávú tartós bérlet is kiváló megoldás lehet számunkra.

Ha tehát tesztvezetésre vagy konkrét személyre szabott árajánlatra fájna a fogad az új Volkswagen modellek, esetleg az ID.3-as láttán, akkor a Ferihegy Autó Kft. weboldalán tovább böngészve, akár most azonnal tudsz is személyedre szabott árajánlatot vagy időpontot kérni az online térben.

A VW legyen veled!
www.ferihegyauto.hu

A Speedzone tesztje a Volkswagen ID.3-ról