Kis csapatunk holnaptól 1 hétig jól megérdemelt nyaralását tölti majd, hogy utána újult erővel csaphassunk ismét a sorok közé. Természetesen - ha sikerül - ezalatt a rövid idő alatt sem kívánunk Titeket infók nélkül hagyni, betáraztunk néhány cikket Nektek jövő hétre, tehát érdemes lesz visszanézni egyszer-egyszer.

Persze ez attól is függ sikerül-e majd netközelbe kerülnünk :) Az viszont biztos, hogy az augusztus elején lévő rendezvények közül már többre is ki fogunk látogatni, utána pedig ismét visszatérhetünk a régi kerékvágásba. SŐT!

Augusztus folyamán pedig jópár változtatást és új feature-t találhattok majd nálunk, amivel remélhetőleg még érdekesebbé, hasznosabbá tehetjük számotokra oldalunkat. Ezek viszont legyenek addig meglepetések. Annyi azért biztos hogy megéri majd benézni hozzánk a jövőben is :) Mindezek mellett, a már meglévő dolgok közül be fog indulni az eddig elhanyagolt gyártók és a tuning rovat is, és remélhetőleg a cégkereső is - ez a része viszont sajnos leginkább nem rajtunk múlik.

Pontosan 2 hete nyitottuk meg a carStyling.hu-t, azóta sok pozitív visszajelzést, és építő jellegű kritikát kaptunk - mindezek alapján úgy érezzük van helyünk ezen a scene-en, és van értelme még több energiát belefeketetni oldalunkba. Természetesen továbbra is várjuk visszajelzéseiteket, ötleteiteket, kommentjeiteket és ezúton köszönjük mindazoknak akik ezzekkel segítettek bennünket az eddigiekben is.

A jövő hétre pedig jó pihenést, bulizást és ivászatot, csajozást/pasizást kívánunk mindenkinek akinek ez következik - mert nekünk most igen :)
*sörpisszenés

a carStyling.hu team