Az ittas vezetés miatt a helyszínen elveszik a jogosítványt

Megdöbbentő adat, hogy Magyarországon 2006-ban minden nyolcadik személysérüléses közúti balesetet ittas vezető okozott. Az ittasan okozott közlekedési balesetek száma, s azoknak az összes személysérüléses baleseteken belüli aránya az ezredforduló óta folyamatosan növekszik.

A rendőr a helyszínen elveszi a jogsitÍgy már érthető, hogy miért szigorítottak 2008. január 20-tól a közlekedésigazgatás szabályain. Hogy ez pontosan mit jelent? Míg eddig az ittas vezetésen ért autóst a rendőr feljelentette ugyan, de a jogsiját nem feltétlenül vette el a helyszínen, addig ma az alkohol kimutatható jelenléte a szervezetben már elég ahhoz, hogy a vezetői engedélyt azonnal, a helyszínen elvegyék.

Igazán nem kell csodálkozni a szabályok szigorításán, sőt ilyen statisztikai adatok és kedvezőtlen folyamatok mellett az volt inkább a meglepő, hogy 2004. júliusában vajon miért enyhítették a korábbi szabályozást – mikor ezzel sok közlekedésbiztonsági szakember nem értett egyet. Ennek oka, hogy az évtizedünk elején a közúti közlekedésben több olyan enyhítésre került sor a „polgárbarát” szemlélet jegyében, amelyek valójában nem voltak indokoltak. Úgy látszik, most az akkori döntések revíziójának az időszakát éljük.


Valójában Magyarország nem is tehet mást, hiszen közlekedéspolitikai cél, hogy a közúti balesetek halálos áldozatainak száma 2010-ig 30 százalékkal csökkenjen - erre ma már csak matematikai az esélyünk, 2001. és 2006. között 5 százalékkal nőtt a közúti áldozatok száma. Így nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy belássuk: a közeljövőben még további jelentős szigorításokra kell számítani.

Jogi háttér

Sokakat foglalkoztató kérdés a vezetői engedély elvétele, s méginkább annak a megtartása. Ha nagyon precízek akarunk lenni, akkor a 35/2000. BM rendelet 27. § (1) bek. b/pontja rögzíti azt a szabályt, mely szerint a rendőr a vezetői engedélyt a helyszínen elveszi, ha: „a jármű vezetője az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII.28.) Korm. Rendelet 42. § (1) bek. a/pontjában meghatározott ittas vezetés szabálysértésének elkövetésével gyanúsítható.”

Figyeljünk a megfogalmazásra!  „Elveszi”, s nem pedig „elveheti”. Ez azt jelenti, hogy a rendőr ilyen esetben nem mérlegelhet, mert a jogszabály kifejezetten kötelezi őt a jogsi helyszíni elvételére. Tehát nincs pardon.

Az említett BM rendelet korábbi változatai az elektronikus jogtárakban felkutathatók. Ez alapján már az első változatban (2000. évi közlönyállapot) is az olvasható, hogy a rendőr a jogsit a helyszínen elveszi, amennyiben a jármű vezetője ittas vezetés szabálysértés elkövetésével gyanúsítható.

Tehát a szabály egyáltalán nem új! Működött már „Mohács óta”, ugyanis a jóval korábbi közlekedésigazgatási rendeletek (20/1990. és az azt követő 48/1997. BM rendeletek) is tartalmazták már ezt a szigort. Csak ugye közbejött a 2004-es enyhítés.

A szankciókról - büntetés

Magyarországon az ittas vezetésnek két jogszabályi alakzata van. Az évtizedes gyakorlat alapján választóvonal a 0,8 ezrelékes véralkohol érték, ill. légalkohol esetében a 0,51 mg/l.

Ezen értékek alatt szabálysértésről, felette pedig bűncselekményről beszélünk.

Szabálysértés esetén I. fokon a rendőrség, II. fokon pedig a bíróság jár el. Ilyen esetekben a pénzbüntetés mértéke 100000 Ft-ig terjed, s az eljáró hatóságok az esetek túlnyomó részében járművezetéstől eltiltást alkalmaznak (időtartama max. 1 év). Amennyiben a jogsihoz nem nyúlnak hozzá, úgy 5 pontot írnak jóvá a számlánkon.

Bűncselekmény esetén mindig a bíróság hozza meg a döntést, s alapesetben is egy év szabadságvesztés fenyegeti az elkövetőt. Amennyiben az ittas vezetés következtében súlyos sérülés is keletkezik, akkor 3 év, halálos tömegszerencsétlenség okozása esetén pedig akár 10 év szabadságvesztés is kiszabható. A pénzbüntetés konkrét összege nincs meghatározva, a bíróság egyedileg határozza meg. A jogsielvétel ugyanakkor itt is szinte törvényszerű. Ha a jogsit mégsem vonják vissza, akkor a járművezető az ittas vezetésért 9 pontot kap.