Egészen tavalyig még ad-hoc jelleggel létrejött ingyenes parádé, idén már profin szervezett, hivatalos őrületként mutatkozott be a SEMA Show-t záró hagyományos afterparty, az Ignited.

A rendezvény utolsó napján már rekordkorán, délután négy órakor került sor a kapuzárásra a csarnokokban. Mindez nem meglepő, hiszen rengeteg gép a pavilonon belülről is hivatalos volt a záróakkordra, melyet ezúttal a Convention Center-rel szemben található hatalmas parkolóban bonyolítottak le, minden részletre pontosan kiterjedő forgatókönyvvel.

A helyszínváltozásra valószínűleg a korábbi évek közlekedési káoszát megelőzendő került sor. Így csak egyetlen útkereszteződést kellett lezárni, melyen a show területéről könnyedén átgurulhattak az autók a parkolóba és nem bénult le a fél város, míg a több száz tuning autós konvoj minden tagja - nem mindig épségben - eljutott a hatalmas óriáskerék, a High Roller tövébe.

A legnagyobb buli egyébként vitathatatlanul maga a bevonulás. Az autók útját a kiállítási központtól a célállomásig látogatók tömött sorfala szegélyezi mindkét oldalon, az addig csendes, élettelen kiállítási tárgyként operáló gépek vonulása pedig látványban és hangban is hihetetlen atmoszférát teremt. Működés közben látni és hallani a rommá tuningolt izomautók irgalmatlan V8-as erőműveit, vagy a földet karcoló, irgalmatlanul kiszélesített import vasakat leírhatatlan élmény, mindehhez pedig a gyors naplemente után az autókból áradó fénykavalkád is társul.

Az ember itt szembesül vele, hogy szinte nincs is olyan jármű, amit ne szereltek volna fel alvázneonnal, vagy valamilyen színesen világító-villogó bizbaszt ne pakoltak volna fel rá mind kívülre, mind belülre - és leginkább tetemes mennyiség mellett. Bármilyen furcsa, ez kint egy szemernyit sem tűnik gagyinak, vagy idejétmúltnak, sőt, inkább ellenkezőleg: ezeken az autókon a minőségi (pl: StreetGlow), profi koncepcióval felszerelt fényforrásokat látni egyszerűen szemet gyönyörködtető tapasztalat. Kár, hogy mifelénk az utolsó szakadt lomokra is felszerelt olcsó kínai cuccokkal teljesen le lett járatva ez az átalakítás...

A helyszínt több különálló blokkra osztották szét az autók paraméterei szerint: egy helyre állították például az utcai tuningolt "modern" személyautókat, külön részt kaptak a veteránok, megint mást a pickup és offroad járművek, a versenyautók és így tovább. A parkoltatást pedig légiirányítóknál használatos fényrudakkal felszerelt népes szervezőgárda végezte, talán egy kicsit nagyobb felhajtással is az indokoltnál.

Az afterparty menetrendje egyébként egy hagyományos, esti tuning találkozó feelingjét hozza. Motorok röffennek be (külön betontuskókkal lekerített rész volt pl. e célból a Top Fuel dragsterek számára), airride futóművek sziszegnek, durva hifi installációk dübörögnek, közben pedig minden úszik az ezerféle színű neonfényben, az ezerféle színben kivilágított hihetetlen város közepén. Olyan az egész, mint maga Vegas: túlzás a köbön, de végtelenül pozitív és szerethető formában, amit az ember csak akkor tud elképzelni, ha ott helyben, személyesen tapasztalja meg.

Programok terén a legnagyobb durranás a Battle of the Builders autók felsorakozása és persze a díjak kiosztása volt, emellett megállás nélkül ment a gumifüstölés és a drift az erre kialakított arénában, a SEMA Show alatt is bevetett nagyágyúkkal. Volt két színpad is több koncerttel, a közönség pedig itt is találkozhatott egy dedikálásra Sung Kang-gal, de számos celebritás tűnt fel csak úgy privátban is, saját építése mellett.

Nos, ilyesmit, ami itt zajlott, garantáltan csak a filmekben lát az ember, na meg itt, Las Vegasban. A galériában több száz képben próbáljuk meg legalább részben visszaadni azt a néhány órányi totálisan Fast & Furious életérzést, ami kint volt - a fotók egy részéért pedig hatalmas köszönet Simon "Lamboboy" Balázsnak!