Október harmadik vasárnapján, immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a kaliforniai Huntington Beachen a Cars and Copters autós/helikopteres találkozó, mely ezúttal a szokásostól kicsit visszafogottabb felhozatallal, de még így is brutális hypercar-özönnel fogadta a látogatókat.

Egészen eddig túlzások nélkül elmondhattuk, hogy egy tuningolt Aventador is “csak” tölteléknek számít a Cars and Coptersen, de ez idén megváltozott. Már a hetek, hónapok óta tartó regisztrációs folyamat alatt érezhető volt, hogy az idei show más lesz, mint az eddigiek. De lássuk is milyen volt az idei autos/helikopteres parti a parton.

Szokásos módon, szombat délután került sor a helikopterek érkezésére, amit a főbb autós kiállítók “éjszakai” kitelepülése követett. Hajnalok hajnalán, még sötétben érkeztek az első autók, de aki a korábbi évekhez hasonlóan hypercarokat várt, az bizony hoppon maradt, ugyanis a “gyári” kiállítók a megszokott, ultraritka, több millió dolláros autók helyett “szolidabb” luxus-sportkocsikkal képviseltették magukat.

Persze akadt látvány igyis bőségesen. Igazi ünnepnap volt ez a Lamborghinik és McLarenek szerelmeseinek. Talán ez a két márka volt jelen legnagyobb számban a találkozón. Ráadásul a legtöbb autó nem gyári állapotban érkezett. Szinte kivétel nélkül átalakított kipufogóval és tuning felnivel voltak ellátva a “vasak”, de szép számmal lehetett látni karbon alkatrészeket és full karbon autókat is.

Bár a JDM és Amerikai izomautok szinte teljesen kikoptak a rendezvényről, a fő látványosságot jelentő hypercarok csekélyebb létszámban, de megmaradtak, ráadásul egytől egyig lábon érkeztek a találkozó helyszínére és a tavalyi évhez hasonloan semmi nem választotta el a közönséget tőlük. Ráadásul több tulajdonos is megengedte a kisgyerekek számára, hogy szabadon beüljenek ezekbe a nem mindennapi autócsodákba.

A legtöbb embert mégsem a hyper autók vonzották, hanem a DDE YouTube csatorna két zászlóshajója (autója). Az 1500 lóerősre húzott, twinturbós,  teljesen egyedi külső elemeket és fényezést kapó McLaren 720S GTR, és a szintén egyedileg átalakitott, keréken mérve 2000 lóerős Lamborghini Aventador SVJ. Mindkét autó esetében Gintani kipufogó rendszer szolgáltatja az elképesztő hangorkánt (amit talán a V12-es éra F1-es autóihoz tudnék hasonlítani) , és a méteres lángcsóvát.

Talán a nem túl fényes időjárásnak is köszönhető, hogy összességében sokkal kevesebb autó jelent meg a Cars and Coptersen, mint amit megszoktunk, de panaszra igy sem lehetett oka a rajongóknak.
Nekünk pedig remek hagolódás volt a SEMA Show előtt, melyről élőben tudósítunk idén is!

Addig is jó böngészést a Cars and Copters-ről készült galériához! KATT IDE a képekhez!

A képekért és a beszámolóért hatalmas köszönet Lamboboy-nak!