Veszprémben, szezonzáró találkozónak indult az egy éve alakult Black Gun's Garage összejövetele, azonban ha az időjárás így folytatja, még simán beleférhet majd akár egy szülinapi treffen is.

A Black Gun's Garage oldala november 13-án indult a facebookon. A cél egy összetartó családias társaság létrehozása volt, amit a jelek szerint sikerült is teljesíteni.

A csapat tagjai sokfelé szétszórva találhatók meg az ország területén, vannak Budapesten, Veszprém, Balatonszemes és környékén, sőt Marcaliban is. Nem egy szokványos csapatról van szó tehát, de a tagok és a kocsik iránti szeretet miatt igazán családias társaság gyűlt össze mostanra.

Cirka egy év elteltével már sok a közös cél, és habár csiszolódnia kell még a csapatnak, egy biztos: eddig is egyedi autókat építettek és ezután se a divatot követik majd - mindezt pedig számos pozitív vélemény igazolta már vissza.

Black Gun's-ék több meetet is szerveztek már, melyeken mindig egyre többen és többen vettek részt. Sajnos, mint mindenhol máshol, idővel ezeken is megjelentek a erőmutogató emberkék, akik nem a találkozó és egy jó beszélgetés miatt gurultak ki, hanem mert megmutassák menyire kormol vagy visít az autójuk. Persze megpróbáltak velük beszélni, de ahogy az lenni szokott, mindenki hibás csak ők nem :)

A Veszprémi meet-et gondolták az utolsó nagy idei talinak, de arra senki nem számított, hogy 95 visszajelzésből 95-110 autó valóban meg is jelenik a helyszínen. Mindez a Balaton-part mellett azért elég nagy dolog. A szervezők persze nagyon örültek, volt sok ismerős arc és persze újak is, továbbá a visszajelzések alapján a hangulat is remekül sikerült.

Az összejövetel 19:00-kor kezdődött és nagyjából éjfélig tartott, de rengeteg csodás ültetett csoda érkezett, ami azért megmelengette a szíveket.

További részletek a galériában és a videóban, köszönet érte Nagy Péter János "SKOPES"-nak.