Nagy várakozás előzte meg a hétvégén megrendezésre került Drift & Gym Jamboree-t. A helyszín a tököli repülőtér volt, ahol már rendeztek hasonló versenyeket, de eddig nem volt rá példa, hogy 1 hétvégén 6 versenyszámban feszüljenek egymásnak a versenyzők.

Legnagyobb és leglátványosabb csatákat az európai színvonalú Gymkhana pályán láthattunk, hisz a Gymkhana Magyar Bajnokság és a Gymkhana Grid futamai is itt zajlottak. Derek Butler is bemutatta, hogy milyen összetett is ez a műfaj: nem elég, hogy a bóják, hordók, gumifalak érintéséért pontlevonás jár, de a pályát gyorsan és látványosan kell teljesíteni. Végül megvédve elsőségét, ismét Zacc állhatott a Monster üdítőkből felépített dobogó legfelső fokára. Második helyen a női nemet képviselő, Szántó Nikolett végzett, harmadik pedig Mester János lett.

A másik pályát a drift koronázatlan - vagy épp koronázott – királynői, királyai uralták. A Queen of Europe mezőnyében női driftesek párharcait is láthatta a nagyérdemű, akik talán eseteként látványosabban rakták keresztbe, mint a férfi sporttársak. Ezt a kategóriát egyértelműen a Nissan-os hölgyek uralták, akik Írországból és Lengyelországból érkeztek.

Népes mezőny jött össze a King of Europe Street kategóriában is. A magyar többség ellenére, az Európa Bajnokság futamát a bulgár Alex Yazov nyerte. A Drifted.hu street és amatőr országos bajnoki futamában is izgalmas csaták alakultak ki. Itt főként a BMW-el versenyző pilóták voltak többségben, hisz akár a gyári technikával is labdába lehetett rúgni.

A következő versenyhétvége időpontja: 2013. szeptember 21-22.

A hétvégéről készült képeket itt találjátok:

Cikk és képek by T.A.M.A.S, nagy köszönet értük ismét!