European Tuning Showdown: kontinensünk legnagyobb respekttel bíró autós szépségversenye, melyet immáron hetedik éve rendeznek a Tuning World Bodensee egyedülálló programjaként. A szezon során gondosan összeválogatott nemzetközi mezőnyből minden évben hihetetlen gépek csapnak össze az arénában, ahová már maga a bekerülés is hatalmas szónak számít. 

Párszor már leírtuk, de miért is ne:

Csak 2010-ben indult, de mára Európa egyik - ha nem "a" - legjelentősebb nemzetközi tuning szépségversenye az ETS, azaz az European Tuning Showdown.

A program a dortmundi My Car show-n mutatkozott be, 2012-től pedig már a Tuning World Bodensee keretei közt került megrendezésre. A versenyre Európa elit tunereit invitálják meg, ahol egyenes kieséses rendszerben, párbajok során mérkőznek meg egymással. A megmérettetés folyamán a zsűri mindig két autót vizsgál egyszerre, melyek a párbaj idejére egy előzetesen felállított arénába vonulnak. A "mérkőzést" speaker vezeti, akinek köszönhetően a közönség is elég sok infót megtud a vasakról.

A végére pedig csak egy maradhat, aki nem csak az Európa legszebb autójának járó megtisztelő címét viselheti egy évig, de értékes díjakat is nyer: többek közt egy embermagasságú kupát, pénzdíjazást, valamint egy las vegasi utazást a SEMA Show-ra, természetesen autóstul.

A nemzetközi TOP64-ről, ahogyan évek óta minden alkalommal, ezúttal is a verseny főbírója, Sven Shulz gondoskodott. Sven gyakori vendég hazánkban, az AMTS-en is, a verseny kezdete óta számos autó jutott már ki általa az ETS-re. Emlékezzünk csak a Dózsa Feri-féle Mustangokra, Bara Laci Combójára, vagy Vinyus Corvette-jére - mindannyian szép eredménnyel végeztek, jórészt a TOP16-on belül.

Az idei felhozatal - különösebb túlzás nélkül - a legkomolyabb volt, amit valaha láthattunk a Messe Friedrichshafen falain belül. Tölteléknek mondható építés csak néhány darab volt, gyakorlatilag szinte mindegyik gép hozta azt a bizonyos "különleges plusz"-t, amellyel nyugodt szívvel lehetett a dobogón végzők közé jósolni.

Amerikai autók tekintetében szintén szokatlanul pazar volt a mezőny, több jármű nyugodt szívvel megállta volna a helyén a világ e tekintetben legnagyobb autómustráján, a las vegasi SEMA Show-n is. Az pedig tudvalevő, hogy az ETS zsűrije igencsak kedveli a nagy vízen túl gyártott vasakat - nem véletlen, hogy szakértőként a nyugati part egyik legnagyobb autóépítője, a hazánkat több ízben megjárt John D'Agostino is állandó sztárvendége a megmérettetésnek.

A Showdown egyébként ebben az évben új helyre, a B4 csarnokba költözött, itt együtt osztoztak a helyen az évről-évre zsugorodó hifis részleggel. A verseny így kicsit szűkösebb keretek között került lebonyolításra, mindez azonban semmit nem csorbított az élményeken, mindössze a szervezők részéről igényelt kicsivel több logisztikát.

Habár tényleg rendkívül erős volt a mezőny, ez volt az első év abban a tekintetben is, hogy valahol borítékolni lehetett, ki lesz az első helyezett. A svéd Johan Erikkson neve nem ismeretlen a verseny történetében: első Chargerével már 2013-ban elvitte a pálmát Bodensee-n, második - szintén Charger - építését pedig tavaly a SEMA Show-n is megcsodálhatta a nagyérdemű.

A győztes: Johan Erikkson Dodge Chargere

Az Viper V10 RTR tuningos erőforrásával szerelt, 1968-as izomautóra nehéz jelzőket találni: gyakorlatilag minden egyes alkatrésze egyedi, a Hot Wheels játékautók és az igazi MOPAR gépek keveréke. A karosszéria összes eleme át lett alakítva. Nyújtva, szélesítve, peremezve, újragyártva stb, csak úgy mint az alváz is, hogy aztán az AirRex levegős futómű tökéletesen rá tudja engedni a bódét a hihetetlen méretű kerekekre. A felnik teljesen egyediek  és nincs még egy ilyen a világon! Az elöl 11 x 22-es görgőkre még hagyján, de a hátsó 15,5 x 24-es mérete már erősen a deb.sz kategória! Az autóról írtunk korábban is, itt megismerheted részletesebben!

A kereken 5 évig épített Charger annyira unikumnak számít a gyűjtők körében is, hogy - a pletykák szerint - Johan a rendezvény ideje alatt állítólag egy 1.000.000 dolláros (kb. 260 millió forintos) ajánlatot kapott rá! Azt nem tudni, végül eladta-e a gépet, mindenesetre az első reakciója csak ennyi volt: alszom rá egyet.

Henrik Mattson Volvo V70-ese a második helyen

Mindezek fényében annyira nem meglepő, hogy az ETS győztese ismét - és nagyon megérdemelten - Johan Eriksson lett, de ne feledkezzünk el a többi dobogósról sem: a második helyet szintén egy svéd építő, Henrik Mattsson vitte egy teljesen makulátlan Volvo V70-essel, a harmadik pedig egy lengyel tuner, Adam Mucha lett, aki egy V8-as blokkal szerelt VW Caddy-vel indult a megmérettetésen.

Adam Mucha V8-motoros Caddy-je végzett a harmadik helyen

Az European Tuning Showdown profizmusa, a mögé rakott rengeteg munkával, ötlettel és a megvalósítással szezonról-szezonre fejlődik, a szcéna minden évben az egyik legjobban várt tuningos eseményként és a legrangosabb versenyként tartja számon. Galériánkban 250 képet találtok az idei felhozatalról, érdemes tüzetesen végiglapozgatni őket - néhány indulót pedig később természetesen külön cikk formájában is megismerhettek majd!