Élő videónk az ETS csarnokának körbejárásáról

European Tuning Showdown: kontinensünk legnagyobb respekttel bíró autós szépségversenye, melyet idestova nyolcadik éve rendeznek a Tuning World Bodensee egyedülálló programjaként. A mezőny az adott szezon során, több ország legnagyobb rendezvényeiről gondosan összeválogatott showautókból áll össze, melyek egy speciálisan kialakított arénában "csapnak össze" egy egyenes kieséses szépségverseny keretei között. Ami biztos, hogy már maga a versenyre bekerülni is hatalmas megtiszteltetés egy autóépítőnek, hiszen jelenleg nincs ennél nívósabb show and shine megmérettetés Európában.

Párszor már leírtuk, de miért is ne:

Csak 2010-ben indult, de mára Európa egyik - ha nem "a" - legjelentősebb nemzetközi tuning szépségversenye az ETS, azaz az European Tuning Showdown.

A program a dortmundi My Car show-n mutatkozott be, 2012-től pedig már a Tuning World Bodensee keretei közt került megrendezésre. A versenyre Európa elit tunereit invitálják meg, ahol egyenes kieséses rendszerben, párbajok során mérkőznek meg egymással. A megmérettetés folyamán a zsűri mindig két autót vizsgál egyszerre, melyek a párbaj idejére egy előzetesen felállított arénába vonulnak. A "mérkőzést" speaker vezeti, akinek köszönhetően a közönség is elég sok infót megtud a vasakról.

A végére pedig csak egy maradhat, aki nem csak az Európa legszebb autójának járó megtisztelő címét viselheti egy évig, de értékes díjakat is nyer: többek közt egy embermagasságú kupát, pénzdíjazást, valamint egy las vegasi utazást a SEMA Show-ra, természetesen autóstul.

 

A nemzetközi mezőny összerántásáról - ahogyan évek óta minden alkalommal - ezúttal is a verseny főbírója, Sven Shulz gondoskodott. Sven gyakori vendég hazánkban, az AMTS-en is, a verseny kezdete óta számos autó jutott már ki általa az ETS-re. Emlékezzünk csak a Dózsa Feri-féle Mustangokra, Bara Laci Combójára, vagy Vinyus Corvette-jére - mindannyian szép eredménnyel végeztek, jórészt a TOP16-on belül.

Ami idén egy kis változást hozott a programba, az elsősorban a versenyzők számában találhattuk meg. Mivel maga a show is rendhagyó módon négy helyett csak háromnapos volt, a szokásos 64 helyett ezúttal csak 48 autó indulhatott a trófeákért, pénzdíjakért, na és persze elsősorban a velük együtt járó dicsőségért.

Habár az idei felhozatal is rettentően patent gépeket tartogatott, ezúttal talán valamivel kevésbé volt színes, mint 2018-ban. Ez persze annak a tükrében nem annyira meglepő, hogy a tavalyi messze a legütősebb mezőny volt az ETS történetében. Az ember azonban hajlamos mindent a legjobbhoz mérni. 

Idén több volt a "tölteléknek" mondható építés - melyek persze ettől függetlenül így is bármely tuningtalálkozó Best of Show díjazottjai lennének - azonban nem hozták azt a bizonyos "különleges plusz"-t, amellyel jó eséllyel a dobogóra várhattuk volna őket. Sőt, voltak igazi vadhajtások is, mint például alább ez a szebb napokat látott Peugeot 206 CC - oké, hogy rengeteg munka és egyedi megoldás áll mögötte, na de azért mégis... van bárki, akinek ez így tetszik?

Amerikai autók tekintetében szintén szokatlanul szerény volt a mezőny - főleg a tavalyihoz képest - pedig tudvalevő, hogy az ETS zsűrije igencsak kedveli a nagy vízen túl gyártott vasakat. Nem véletlen, hogy szakértőként a nyugati part egyik legnagyobb autóépítője, a hazánkat több ízben megjárt John D'Agostino is állandó sztárvendége a megmérettetésnek. Ő - talán életében először - most egy német autónak adta az ilyenkor szokásos Styling Car Of The Year serlegét, a díjazott pedig egyébként nem lett más, mint az AMTS-t is megjárt elektromos VW Polo tulajdonosa.

A dolog érdekessége, hogy nálunk is ő volt az egyik jelölt a D'Agostino-féle kristályserlegre, végül azonban egy hazai építőt, Kasmírt jutalmazta meg vele, a West Coast-os hangulatban átépített Fiat Marea-ért.

Maga a Showdown ebben az évben a B5 csarnokban került megrendezésre, a "kísérőrendezvény" pedig ezúttal egy komoly, nemzetközi szimulátorbajnokság volt. A verseny így most is kicsit szűkösebb keretek között került lebonyolításra, mindez azonban semmit nem csorbított az élményeken, főleg, hogy autókból is kevesebb volt idén.

A mezőny homogenitását jól mutatja, hogy idén kvázi könnyedén meg lehetett jósolni a verseny TOP 5 helyezettjét is. Tavaly, az erős felhozatalban csak a győztest - a Johan Eriksson-féle Dodge Chargert - lehetett sejteni, most azonban ha az ember végigjárta a csarnokot, erre a néhány építésre biztosan emlékezett. 

Az ötödik helyen: David Seidel Barkas B1000-ese

A szocialista gépek mindig nagy népszerűségnek örvendenek odakint, tavaly például az első Lada is feltűnt az European Tuning Showdown történetében. Most egy egyedi Barkas lopta el a show-t, a platóján egy patika - szintén átalakított - Simsonnal.

A negyedik helyezett: Jonathan Cetrangolo, Honda S2000

A Honda ikonikus sportautójából kevés ennyire szépen, minden részletében átalakított példányt láthatunk Európában, mint amit Jonathan Cetrangolo hozott az ETS-re. Az autóval hamarosan külön cikkben is foglalkozunk.

Harmadik helyezett: Julien Boyer, Polo e-drive concept

A dobogó harmadik fokán álló, teljesen elektromos Polo-t jól ismerhetjük az idei AMTS-ről is. Francia tulajdonosa a magyar show-ról jutott be a showdown mezőnyébe és habár az első párbaját elvesztette, borítékolható volt, hogy előkelő helyen fog végezni. Így is lett.

Thomas Owczarski, VW Polo 3 Steilheck a második helyen

A második helyen pedig ellenfele végzett: a rengeteg egyedi megoldást felvonultató, optikailag is brutális "Turbo Polo" vitathatatlanul a legnépszerűbb építés volt az idei mezőnyben, hamarosan vele is külön cikkben foglalkozunk majd.

A győztes: Christian Ammer, Porsche 964 Turbo RWB "Khloe"

A győztes azonban mégsem ő, hanem egy airride-os, dekorációban az 1980-as Apple szponzorált "iCar"-ra hajazó RWB Porsche tulajdonosa, Christian Ammer lett.

Az European Tuning Showdown profizmusa, a mögé rakott rengeteg munkával, ötlettel és a megvalósítással szezonról-szezonre fejlődik, a szcéna minden évben az egyik legjobban várt tuningos eseményként és a legrangosabb versenyként tartja számon. Galériánkban több mint 200 képet találtok az idei felhozatalról, érdemes tüzetesen végiglapozgatni őket - néhány indulót pedig később természetesen külön cikk formájában is megismerhettek majd!