Tirolban az időjárás viszontagságai miatt elég kevés találkozót szerveznek, de az egyik legjobb és legszebb helyen lévő Illicit-re mindenképpen érdemes volt kilátogatni. A hét elején még esőt ígértek, de szerencsére az késett egy napot, így remek idő fogadta a résztvevőket és látogatókat. A rendezvény hűen marad a megszokott helyszínhez, Hochfilzen kultúrházának területénél nem igazán lehetne elképzelni szebbet sem autós, sem más összejövetelhez. ;) 

A VIP szektort szép számmal töltötték meg a környező csapatok gépei, sok ismerős volt az idei Wörthersee-ről, vagy XS-Carnight-ról. A Dumped hozta a legkiemelkedőbb építéseket, köztük az elmúlt hetekben elhíresült és szinte minden nagyobb tuning portálon megjelent mini R8 Spyder-e, amit Daniel Musil épített kisfiának. Ahogyan kint mondták: „Ahol ez a kis járgány megjelenik, mindig ellopja a Show-t!” - de ezen nem is kell csodálkozni, és a ’legmélyebb’ autó díjat ellopta itt is. :)

A találkozó 11:00 - 21:00 óra között várta a vendégeket, ahová mi pont egy olyan szerencsétlen időben érkeztünk, amikor a kiállított autók kb. negyede elindult ebédelni. :P Sokakat láthattunk újra később, de sajnos az utólagos képek/videók láttán a legtöbben csak este érkeztek vissza. Ebben benne van persze az is, hogy a külföldről - javarészt Olaszországból - érkezők, miután körbenézték a felhozatalt, elmentek felfedezni a környéket. Így mire kerültünk egyet már mehettünk is újra, mert akkora volt a jövés-menés, hogy mindig volt új megnézendő autó.

Mindenesetre a helyszín varázsa és a remek felhozatal miatt negatívumot nem lehet mondani a rendezvényre, és már sanszos hogy jövőre ugyanott, de szigorúan már nyitásra. ;)