Mielőtt valaki hörögni kezdene a cím miatt, természetesen a múlt heti Tuning World Bodensee keretei között zajló European Tuning Showdown finalistáit mutatjuk be. Az ETS kontinensünk jelenleg legrangosabb autós szépségversenye melyre idén 14 ország építői jutottak be.

A legtöbb esetben makulátlan kivitelű, egyúttal rendkívül különleges autócsodák döntőjére szokás szerint a rendezvény utolsó napján, nem kis érdeklődés mellett került sor. A mezőny nem csak első ránézésre volt sokkal erősebb, mint tavaly.

a DJ nyomott egy facepalmot

"Az European Tuning Showdown mezőnye ismét egy szinttel feljebb lépett. Hihetetlen gépek érkeztek, az eddigiekkel ellentétben pedig nem is volt kifejezett kedvence sem a közönségnek, sem a zsűrinek. A párbajok nagyon szorosak voltak, sokszor csak 1-2 pontos különbség döntött a két fél között" - nyilatkozta Sven Shulz, az ETS főbírája, aki egyébként márciusban az AMTS-en is tiszteletét tette.

European Tuning Showdown

Csak 2010-ben indult, de mára Európa egyik - ha nem "a" - legjelentősebb nemzetközi tuning szépségversenye az ETS, azaz az European Tuning Showdown.

A program a dortmundi My Car show-n mutatkozott be, 2012-től pedig már a Tuning World Bodensee keretei közt került megrendezésre. A versenyre Európa elit tunereit invitálják meg, ahol egyenes kieséses rendszerben, párbajok során mérkőznek meg egymással. A megmérettetés folyamán a zsűri mindig két autót vizsgál egyszerre, melyek a párbaj idejére egy előzetesen felállított arénába vonulnak. A "mérkőzést" speaker vezeti, akinek köszönhetően a közönség is elég sok infót megtud a vasakról.

A végére pedig csak egy maradhat, aki nem csak az Európa legszebb autójának járó megtisztelő címét viselheti egy évig, de értékes díjakat is nyer: többek közt egy embermagasságú kupát, pénzdíjazást, valamint egy las vegasi utazást a SEMA Show-ra, természetesen autóstul.

Összesen 60 autó és építő versengett a hatalmas kupákért és a komoly díjakért, az első helyezettnek járó SEMA Show-s szereplésért, na és persze a mindezzel járó dicsőségért. Az autók egyenes kieséses rendszerben "mérkőztek meg" egymással a helyszínen kialakított arénában, közülük pedig természetesen az egyetlen hazai versenyzőnek, a DF Tuning Mustangjának szurkoltunk a legjobban. Feri gépe nagyon szépen szerepelt, a három nap alatt egyetlen párbajt sem vesztett, szombat estére pedig már biztos volt, hogy a TOP12-be jutott.

A kérdés innentől már csak a pontozáson múlt, így izgatottan vártuk a vasárnap délután négy órát, mikor kezdetét vette az eredményhirdetés. A finalistákat látva már maga a TOP12 is hatalmas szónak számított, de persze reménykedtünk, hogy valahol a szebbik felében végzett a Mustang.

Az izgalmakra és a körítésre egyébként idén is komoly rájátszottak a németek: az autók zenére vonultak be és ki, a mérkőzéseket pedig speaker vezette, aki minden fontos infót megosztott a közönséggel a versenyzőkről. Az egésznek kicsit boxmeccses hangulata volt, persze nem árt hozzá valamennyire tudni németül - vagy angolul, a külföldi indulók összecsapásait főként ezen a nyelven bonyolítják.

A végeredmény kihirdetéséhez pedig csak a legjobb 16 autót parkoltatták az aréna köré, ahonnan egyesével hívták be őket, természetesen a lista végéről indulva.

Az idei Miss Tuning, Liane Günter (jobbról)

A helyezetteket egyre növekvő kupákkal, a TOP 10-től lefelé pedig már pénznyereménnyel és SONAX ajándékcsomaggal is díjazták a szervezők, na meg persze két puszival, melyet a - számunkra máig érthetetlen - idei Miss Tuning, Liane Günter nyomott a győztesek arcára.

Azonban még mielőtt elkezdődött volna bármi is, igazán komoly elismerés érte a magyar versenyzőt. Mint korábban írtuk, a show díszvendége volt a kaliforniai autóépítő legenda, John D'Agostino, aki a világon meglátogatott számos hasonló rendezvényen mindig egyetlen autót díjaz saját, Styling Car of the Year trófeájával. John már a rendezvény kezdetén nagy respektet mutatott a Mustang iránt, de azt gondolni sem mertük volna, hogy a kiállításon résztvevő cirka 1.200 autóból - melyek között sok szép amerikai vas volt - ez lesz végül a kedvence. De így történt!

John D'Agostion és Dózsa Feri, a "Styling Car of the Year" díjjal

"Viheted bárhová a világon, mindenütt a legszebb építsek közt lesz, ha kihoznád Amerikába a SEMA Show-ra, biztos vagyok benne, hogy ezt a Shelby-t még Chip Foose is megcsodálná!" - mondta John D'Agostino a díjátadón. Még jó, hogy "nincs tuningkultúránk", igaz?

A remek kezdet után pedig jöhetett a TOP16 kihirdetése.

Nézzük sorban, kik lettek Európa legjobbjai 2015-ben!

a 16. helyezett Olaszországból érkezett

a 15. helyezett. Az igazi extra a motorháztető alatt van, ami a komplett frontrésszel együtt nyílik fel.

a 14. helyezett. A TT-lámpás Golf belsőre egyébként nem volt a legszebb

a 13. helyezett - szebb Mitsubishi Coltot aligha láttunk még

a 12. helyezett: a makulátlan, full-króm motorteres Golf a tavalyi második helyezettel mutatott rokonságot. De annyira azért nem közelit.

a 11. helyezett: Chevrolet Corvette full nyers-karbon kasztnival. Belegondolni sme merünk, mennyi idő alatt készült.

TOP 10-en belül: Little Bomb, VW Bogár 1968 by Jörg Köster

9. hely: Christopher Kreickmann és a hihetetlen Audi TT Roadster Quattro - nagyon patika építés részleteiben is, személyes kedvencem volt

8. hely: egy megosztó építés Svédországból. Lars Pedersen Vodstrup "Predator" névre keresztelt Suprája az utolsó csavarig a film hangulatában épült át. Rengeteg meló és egyedi elem van kívül-belül a gépen, de az biztos, hogy nem a szépsége miatt jutott idáig.

7. hely: Per Lambach Opel Ascona A, 1974

6. hely: Nico Böhme, egy makulátlan 1987-es Opel Corsa A-val

5. hely: a DF Mustang másodszor a porondon. A TOP5-be jutott, Feri így már emeletes kupát, valamint 600 Euro készpénzt nyert a SONAX csomagja mellé. Gratulálunk!

4. helyezett: Lauritz Tatas, Chevrolet Camaro from 1969. Gyönyörű darab volt!

A végére hárman maradtak, őket már egyszerre hívták be az arénába. A hangulat a tetőfokára hágott, az autók előtt megindult a fotósok közti, ilyenkor szokásos hentelés, taposás, egymás elé beállás.

Az idei dobogósok. Egy gyönyörű 1937-es Ford Roadster Custom Angliából, egy makulátlan német VW POLO GT3 és egy olasz építés, a V12-es Lamboghini motoros Fiat 500.

A 3. helyezett a POLO lett, pedig mi rá tettük volna a voksunkat. Építője: Thomas Owczaski

A két "öreg" maradt a döntőben. Balról Iain Bowie a Forddal, jobbról Gianfranco Dini a Fiattal.

A győztesnek járó trófeát végül Iain Bowie és 1937-es Custom Ford Roadstere nyerte Angliából, a pénzdíjazás és a hatalmas kupa mellett tehát őket éri az a megtiszteltetés, hogy novemberben kiállíthat Las Vegas-ban, a világ legnagyobb háttéripari kiállításán.

A TOP15-ből számos építésre külön cikkben is visszatérünk még, következő beszámolónkban pedig megismerhetitek a teljes ETS mezőnyt - a kimaradt 45 építés között is bőven akadnak gyöngyszemek!

Európa legjobbja 2015: Iain Bowie, Ford Roadster Custom 1937

Galériánkban a döntő képeit találjátok - klikk a képeken! A képek cirka feléért ismét nagy köszönet illeti a Szabo.Gabor.Photography-t.