Ahogyan minden évben, a Tuning World Bodensee legfőbb attrakciója vitathatatlanul az European Tuning Showdown volt 2016-ban is. A 14 országból érkezett autócsodák döntőjére most is a rendezvény utolsó napján került sor, ahol kiderült, hogy az előző napok során összeállt TOP16-ból ki melyik helyezést szerezte meg végül.

A szervezők idén némiképp változtattak a menetrenden: vasárnap minden egyes döntőst egyenként a bírák elé hívtak és gyakorlatilag darabokra szedtek a közönség előtt. Itt már tényleg semmi másról nem szólt a játék, mint a hibák - szinte fikázásba menő - kereséséről és megtalálásáról. A zsűri minden egyes autó hiányosságait kiemelte, a nem megfelelő hézagoktól kezdve a legapróbb fényezési hibákig, vagy a látható részek mögött (!) megbújó pontatlanságokig.

European Tuning Showdown

Csak 2010-ben indult, de mára Európa egyik - ha nem "a" - legjelentősebb nemzetközi tuning szépségversenye az ETS, azaz az European Tuning Showdown.

A program a dortmundi My Car show-n mutatkozott be, 2012-től pedig már a Tuning World Bodensee keretei közt került megrendezésre. A versenyre Európa elit tunereit invitálják meg, ahol egyenes kieséses rendszerben, párbajok során mérkőznek meg egymással. A megmérettetés folyamán a zsűri mindig két autót vizsgál egyszerre, melyek a párbaj idejére egy előzetesen felállított arénába vonulnak. A "mérkőzést" speaker vezeti, akinek köszönhetően a közönség is elég sok infót megtud a vasakról.

A végére pedig csak egy maradhat, aki nem csak az Európa legszebb autójának járó megtisztelő címét viselheti egy évig, de értékes díjakat is nyer: többek közt egy embermagasságú kupát, pénzdíjazást, valamint egy las vegasi utazást a SEMA Show-ra, természetesen autóstul.

 

Az ETS felhozatala 64 autóból állt össze idén, akik a négy nap folyamán egyenes kiesése rendszerben mérkőztek meg egymással a helyszínen kialakított arénában. A versenyzők között két magyar autó - Bara Laci Opel Combo-ja és Vinyus Corvette-je - szerepelt idén, akik nagyon szép eredménnyel, egyetlen vesztes párbaj nélkül mindketten a TOP 16-ban végeztek. Ez már eleve hatalmas szó, de azért volt miért izgulni: ezen belül sem mindegy, hogy hova rangsorolják az autót Európa legszebbjei között!

A párbajok körítésére most is komoly hangsúlyt fektettek a németek: az autók zenére vonultak be és ki, a mérkőzéseket pedig a már jól megszokott - egyébként hatalmas forma - speaker vezette, aki minden fontos infót megosztott a közönséggel a versenyzőkről. Mindehhez hasonlóan, a délután háromkor kezdődő döntő is igen izgalmas volt. A végeredmény kihirdetéséhez a legjobb 16 autót parkoltatták az aréna köré, ahonnan egyesével hívták be őket, természetesen a lista végéről indulva.

A helyezetteket egyre növekvő kupákkal, a TOP 10-től lefelé pedig már pénznyereménnyel és SONAX ajándékcsomaggal is díjazták a szervezők, na meg persze két puszival, melyet az - idén is érdekesen kiválasztott - újdonsült Miss Tuning, Julia Oemler nyomott a győztesek arcára.

A versenyzők továbbá kezet foghattak a Tuning World Bodensee immáron állandónak mondható sztárvendégével, John D'Agostino-val. Az amerikai autóépítő legenda minden számára kedves építéshez szólt néhány szót, persze leginkább az USA modelleket értékelte (ha emlékszünk még a múlt évre, Dózsa Feri Mustangjáért is odavolt). Egy alkalommal azért kikérték a véleményét egy Golfról, de ezt simán letudta egy vicces "the car is very nice" megjegyzéssel.

A ceremónia ez alkalommal is az Agostino-féle Styling Car of the Year díj kiosztásával indult, de mivel ugyanaz a gép kapta, ami végül az első helyen végzett, nem lőjük le előre a poént.

Nézzük sorban, kik lettek Európa legjobbjai 2016-ban!

16. helyezett: egy Essenből már jól ismert vas. Martin Seubert Audi A7-ese

15. helyezett: Christian Theegarten, Opel Corsa D OPC

14. helyezett: Robert Willinger, egy kőkemény 1937-es Chevrolet Bosiness Coupé hotrod-dal. Az autót egyébként minden évben láttuk a "B" csarnokok valamelyikében kiállítva

13. helyen: a döntős olasz építések egyike, Fiorenzo Laini "very nice" Golf V-öse.

12. hely: Sebastian Kuszynski, Audi S3. A vigaszágról jött vissza idáig

11. hely: Bara Laci és a Porsche Boxster "S" alapra felépített Opel Combo

10. hely: a holland Tijs van Breda makulátlan VW Derby MK1-ese

9. hely: Michael Mazac, Skoda Octavia MK1

8. hely: Frank Südfeld, Ford Escort Turbo

7. hely: Vinyus C6 technikával megépített 1969-es C3-as Chevrolet Corvette-je

6. hely: egy makulátlan Volkswagen Sciocco MK1, Tom Klein-Gunnewiek-től. A verseny itt már nagyon szoros volt, az ötödik helyezettől a Scirocco mindössze egyetlen ponttal maradt le.

5. hely: az egyik svéd versenyző, Anders Franzen nem mindennapi építése, egy Volvo Amazon. D'Agostino-tól itt hallhattunk egy kis sztorit a "Candy Apple Red" fényezésről, amit 1956-ban, egy Ford Victorián alkalmaztak először. A "Bailon Red" egy legendás amerikai építő, John Bailon nevéhez fűződik.

4. hely: az egyik legérdekesebb építés, egy driftre épített Toyota Supra, az orrában egy nitrós, szétturbózott, 1.450 lóerős LSX Chevy blokkal. Hihetetlen durva gép, nem csoda, hogy tuajdonosa, Adam Fial nagyon csalódott volt, hogy éppen lecsúszott a TOP3-ról.

A dobogós gépeket tavalyhoz hasonlóan egyszerre hívták porondra. Középre egy rendesen karbonba bújtatott Mitsubishi Lancer EVO IX-es került, így borítékolható volt, hogy ő hagyja el először az arénát.

Így is lett: a 3. helyen Jon Livermore végzett.

A döntő két amerikai építés között zajlott. A bal sarokban Lauritz Tatas Dodge Chargere, a jobb sarokban pedig Bomain Rouileau lowridere foglalt helyet. A gyönyörű almazöld Chevrolet Corvair Coupé orrában a hifi installáció és az airride kompresszorai kaptak helyet, az erőforrás pedig szinte elbújt a clean hátsó motortérben. Az autó minden apró részletében leginkább egy műalkotásra hasonlított, ebben a felállásban szinte biztosra lehetett venni a győzelmét.

Be is jött a papírforma: 2. helyen Lauritz Tatas Dodge Chargere

... és az idei ETS-győztes, abszolút megérdemelten: Bomain Rouileau, Chevrolet Corvair Coupé

Bomain Rouileau

A 2.000 Eurós pénzdíjazás és a hatalmas kupa mellett őt éri az a megtiszteltetés is, hogy novemberben kiállíthat Las Vegas-ban, a világ legnagyobb háttéripari kiállításán.

Az ETS-es autókat természetesen szénné fotóztuk odakint, így hamarosan mindegyikükről találtok fent egy méretes galériát, a legérdekesebb gépeket pedig külön bejegyzésben is kiemeljük!

Galériánkban most a döntő képeit találjátok - klikk ide, vagy a képekre!