Június első hétvégéjén zajlott le a hagyományos Balaton-parti tuningtalálkozó, melynek a Gyenesdiás adott otthont. A remek hangulatú rendezvényen immáron második alkalommal vettünk részt.

Illetőleg személyesen először, a tavalyi bulit ugyanis még Gaben kollega látogatta meg. Túl sokat tehát nem tudtunk előzetesen az RCP-ről, leszámítva persze a számos pozitív hangvételű véleményt, amit az eddigi résztvevőktől hallottunk. Megnéztük hát mi is, mi a dörgés Gyenesdiáson.

Amire a szombati tapasztalatok alapján jutottunk, hogy a Race Camp gyakorlatilag nem más, mint egy háromnapos szabadtéri buli, ahol mellékesként autók is vannak. A Caravan Camping személyében adott egy remek - ráadásul medencés - helyszín és van színpad, ahol egész nap (és este is) remek elektronikus zene szól a Happy DJ-s Team jóvoltából. Na és persze vannak a résztvevők, akik három napot töltenek kint, néha sátrakban és lakókocsikban kipihenve a fáradalmakat, az itt üdülő német turisták legnagyobb örömére.

A rendezvényre a szombati napon, reggel 8 órakor érkeztünk, standdal és Carstyling stage-el felszerelkezve, kipakolás közben pedig meglehetősen másnapos arcok kezdtek előkászálódni a kemping legsötétebb bugyraiból, egyre növekvő számban. Mint megtudtuk, már előző este is buli volt, eső ide, vagy oda, többeknek sikerült Mata Hari-ra inni magukat :)

Az autós események láncolata hivatalosan 10 órakor kezdődött, ekkorra előkerült a speaker is, aki - kezében egy állandóan újratermelődő Bacardi-kólával - nagyban hozzájárult az egész napos parádés hangulathoz.

Járműveket tekintve cirka 200 négykerekű vendége volt az eseménynek, ami rekordnak számít az RCP történetében. Az autós oldal egyébként tuningolási szint szerint teljesen vegyesnek mutatkozott, de ez aligha zavart bárkit is - ami viszont tényleg meglepő volt, hogy még egy ukrán rendszámú Volga is volt a felhozatalban.

Programok terén kerékcsere-verseny, hangnyomás és kipufogó-hangnyomás verseny, autós szépségverseny, valamint autó-limbó várta a résztvevőket. Ez utóbbi örvendett a legnagyobb népszerűségnek, dél felé pedig a nap is kisütött kicsit és a hangulat a tetőfokára hágott. A Bombás hölgyek főszereplésével betervezett bikinis autómosás ugyan a hidegre való tekintettel elmaradt, de ez cseppet sem csorbított a kedélyeken.

Sőt, a partihangulatot még az idei nyár helyett érkezett gusztustalan időjárás sem hűtötte le: hiába a hideg és a rendezvényt keretbe foglaló, aranyat már nem érő júniusi esőzés, kora délután a medence is tele volt emberekkel, többen ruhában csobbantak a hullámok közé.

Az este közeledtével pedig a kemping már inkább egy fesztivál helyszínére kezdett hasonlítani, a poharakkal és egyéb ivóalkalmatosságokkal - nélkülözhetetlen kellékként - felszerelkezett résztvevők, valamint a Folyjon a szesz! reguláris kifejezés egyre gyakrabb felbukkanása arra engedett következtetni, hogy hamarosan ismét masszív ereszdelahajam veszi kezdetét a színpad környékén.

Vagyis inkább folytatja az addig megkezdett folyamatokat, hiszen az egész nap egy hatalmas buli volt - annyi biztos, hogy rengeteg találkozón voltunk már az elmúlt tíz év során, de hangulatban kevés van, ami a Race Camp-et veri.

Sőt, az is biztos, hogy jövőre legalább egy estét itt töltünk, hiszen a dolgok egyik lényeges része így számunkra kimaradt. A szervezőknek ezúton is nagy köszönet a meghívásért, remekül éreztük magunkat - további részletek a galériában, a beszámolót pedig stílszerűen egy idevágó kis klippel zárnánk :)