Az őszi szezon kezdetét mi sem jelezhetné jobban itt délen, mint a hagyományszerűen az iskolakezdésre igazított szegedi Sun City Tuningtalálkozó, melyre augusztus utolsó hétvégéjén került sor.

A felállás kísértetiesen hasonlított a tavalyi rendezvényére: csapatunk egyik fele ugyanúgy a cseheknél vendégeskedett a Prague Car Festival felhozatalát gazdagítva, míg a többiek az alföldi város szélén található gokartpályán lesték, mivel is készültek Hatiék az idei felvonásra.

Vásárhelyi tulajdonosai kihozták az idei AMTS nyereményautót

A Napfény Városához híven, a nyár utolsó tuning találkozóján ezúttal is remek idő fogadta a résztvevőket, akik mindegy 200 autóval érkeztek a helyszínre. Számos színvonalas hazai építés mellett a külföldi vonalra sem lehetett panasz: Romániából 13 gép tette tiszteletét, ami abszolút rekord az eddigi felvonások sorában, továbbá a szerb tunerek is szép létszámmal érkeztek. Nem hiányozhatott továbbá az ír Toyota MR2-es sem, ami tavaly is elvitte az autós limbó fődíját, 115 cm alatt.

Programok tekintetében e mellett szépség- és hangnyomásversenyre, kipufogó hangnyomásmérésre, felnikitartásra és a többi jól ismert műsorszámra került sor odakint, nem hiányozhatott továbbá a szexi autómosás sem a repertoárból.

Magyarországon először: tesztoszteron autómosás :)

E téren némi újítást vezettek be a szervezők: ezúttal nem lányok, hanem négy vakmerő fiú vállalta be az erotikus látványtakarítást. A programot persze inkább szánták egy jó poénnak, mint komoly néznivalónak, de a többségnek mindenesetre tetszett.

Egy valami maradt csak el, az eddig minden évben bekövetkezett kisebb-nagyobb balesetre idén szerencsére nem került sor.

A találkozót az eredményhirdetések zárták, majd szokás szerint indulhatott a buli hajnalig. Ismét remek rendezvényt rakott össze a Sun City Tuning Club, a visszajelzésekből ítélve pedig mindenki remekül érezte magát.

További részletek a galériában, melyet ezúttal is főként a Stance Spice Team-nek, azon belül is a Maria Kareta Photography-nek  köszönhetünk!