A 30 fok fölötti hőség sem rettentette el a gyorsulni vágyókat, attól, hogy ismét hódolhassanak kedvenc szenvedélyüknek szombaton, a Kunmadarasi reptéren.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Így hát mi sem maradhattunk ki a jóból, és bár ismét nem saját kocsikkal, de ellátogattunk a versenyre. Megérkezve egy kicsit megtorpantunk a bejáratnál kifeszített "transzparens" láttán, de beljebb haladva az erősödő zene és motorhangok tudatták velünk: ismét megérte eljönni. A fullon lévő parkoló végéből emberes gyaloglás után juthattunk el a versenynek teret adó kifutópályáig ahol már javában dübörögtek a motorok.

Egészen délelőtt 11 órától délután 3-ig lehetetett gépek és vezetőjük képességeit összemérni az 1/8, majd később az 1/4 mérföldes távon. A legfőbb attrakciót a nitrós és rally autók 400 méteres gyorsulása jelentette, ahol az autók bőven 200km/h-es sebesség fölé gyorsulhattak. A verseny szüneteiben sem volt hiány a látnivalóknak, a fő látványosságot a katasztrófavédelmisek bemutatója jelentette, de a motorosok is kitettek magukért.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A versenyen jelen voltak a gyorsulási versenyek már megszokott sztárjai, de akadtak új résztvevők is, akik igen szép időeredményeket értek el. A legnagyobb élményt két Mitsubishi Lancer EVO VI-os (2000cm3 16v Turbo 4x4) jelentette, ahogy jórészt állva hagyták még a nitrós autókat is (8.1 másodperc 201méteren!) . Gyárilag ezek az erőművek 280 lóerősek és 373Nm nyomaték mellett 5.7 másodperc alatt sprintelnek 100km/h-ra. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ezek az EVO-k A kategóriás rally autók voltak és nem valószínű, hogy gyári beállításúak :) Sajnos a döntőre nem maradtak pedig borítékolni lehetett volna a győzelműket. Talán majd legközelebb.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A nitrós autók tábora is bővült a korábbi versenyekhez képest: a már megszokott Honda Integra, Chevrolet Camaro, Peugeot 406 Coupe, Subaru Impreza mellett láthattunk egy gyönyörű és nem kevésbé gyors Volvo S60-ast és egy Opel Astra GSI-t, amiket szintén nitróval izmosítottak. Az indulók között láthattuk még sok régi ismerőst is, így a közönség kedvenc Dög-Dag-ot, a "füstös" diesel 1-es Golfot, valamint az Avantage Performance egyre gyorsabb Renault 5 GT-jét. Rajtuk kívül még sok érdekes és harapós gépcsodával találkozhattak a kilátogató sebesség-imádók: Honda Civic-eket, CRX-eket, egy gyönyörű Sárga 911-es Porche Carrera-t, kompresszoros VR6-os Corrado-t, Peugeot 206 GT-t. Kiemelten lehet említeni azt a szürke RS2-es Audi-t is, ami igencsak jól ment a maga közel 300 lovas ménesével (8.6 másodperc 201 méteren), ezzel pedig kategóriájának 2. helyezettje lett.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!1/4 4 körül kezdődtek el a döntők, sajnos addigra a tikkasztó hőség miatt sokan hazamentek, ezért ez a része kicsit elmaradt az eddigiektől a dolognak. A döntőbe jutásért a legjobb 4 időeredményt elért pilóták versenyezhettek, de sajnos több kategóriában nem volt meg még ez a 4 ember sem. A végeredményeket illetően mindenhol érvényesült a papírforma, nem voltak nagy meglepetések. Az 1.-es kategóriában mindössze egy versenyző maradt a döntőre így egyértelmű volt a győztes kiléte. A 2. kategóriát a Dög-Drag egyetlen ellenfelét simán verve hozta. A 3-mas kategóriában a kis Renault 5 GT bizonyult jobbnak egy VW Scirocconál. A 4-es kategória döntőjét két jól ismert nitrós gép az Integra és az Subaru vívta, az utóbbi győzelmével. A legerősebbeknél a nitrós Camaro nem sokkal de megverte az RS2-es Audit. A diesel kategóriában pedig a szürke dízel 1-es golf nyert. A győztesek kupával, napszemüveggel és SPURI üzemanyag-adalékkal lettek gazdagabbak.

Maga a verseny a tűző nap ellenére nagyon élvezetes volt, kár hogy a döntőkre kicsit alábbhagyott a hangulat - bár ezt szinte az összes ilyen versennyel kapcsolatban el lehet mondani. Mindenesetre legközelebb viszünk majd magunkkal napernyőt is :)
Addig is mindenkinek jó gyorsulást ebben az izzasztó hőségben!