Ahogyan évek óta minden június elején, most is hagyományszerűen a Tököli Repülőtér adott otthont az év egyik legjobban várt motorsport eseményének. Hazánk legnagyobb éjszakai autós-motoros bulija, a Lóerők Éjszakája ismét hatalmas előkészületekkel várta a résztvevő versenyzők, autósok, valamint látogatók ezreit egy remek nyáresti dzsemborira, melynek középpontjában az adrenalinnal túlfűtött hangulat és persze az egyetlen jeggyel látogatható megannyi látványosság állt.

A fő csapásirányt természetesen a Gyorsulási Futam, valamint a Drifted PRO és SemiPro bajnokság vitte, de a szervezők most is számos látványos elemmel fűtötték túl a hangulatot. Első ízben került sor kint például drón gyorsulási versenyre, de volt kaminos drift és gyorsulás, valamint az ilyenkor elmaradhatatlan drift taxizási lehetőség is.

Na és persze a számos autós találkozó, melyek keretei között a kezdetektől vagyunk állandó vendégei a tököli megmozdulásoknak. Habár a név az éjszakának szól, a rendezvény szokás szerint már délelőtt megkezdte a működését a Ford Majálissal és az Országos Volvo Találkozóval. Egészen délután háromig ez a két márka uralta a területet, onnantól pedig a Carstyling.hu Tuning Találkozó, valamint a mini Fritzenfest treffen autói érkeztek a helyszínre.

Autós forgószínpadunkon így a nap folyamán két szépségverseny is zajlott, melyet a Fritzenfest csapatával közösen bonyolítottunk le, ezúttal is remek hangulatban és kellemesen sok résztvevővel. Az érdeklődés egyébként a rendkívül borús előrejelzések ellenére is hatalmas volt: habár kora délután kaptunk egy kis záport a nyakunkba, csak az idő hűlt le kissé, utána töretlenül tódult a nép és a technika befelé. A nedves aszfalt további előnye a mindenfelé szálló finom gumipernye megszűnése volt, ami kiállítói szemszögből nézve pozitív élményként könyvelhetünk el. Nézőként persze hiányzott az ilyenkor kötelező gumifüst.

A közelgő újabb front miatt meglehetősen korán, már délután 5 körül elkezdtük a tuning szépségverseny zsűrizését, az utolsó autók azonban már így is vízcseppesen gurultak fel a színpadra. A villámgyors díjátadót masszívan csepegő esőben tudtuk megtartani, rögtön utána pedig végképp leszakadt az ég.

A drift pályán ekkor éppen a versenyzői felvonulás folyt, hiába volt viszont - a körülmények ellenére is - nagyon lelkes és népes közönség kint, a szervezők kénytelen voltak lefújni a rendezvényt. A Lóerők Éjszakájának lényegét jelentő éjszakai rész így sajnos teljesen kimaradt idén. Hatalmas kár érte, sajnos időjárás szempontjából ez az idei szezon eddig rendkívül szerencsétlen. Reméljük az őszi Végső Összecsapáson minimum nyári meleg vár majd minket kárpótlásul!

További részletek a galériában - ha másért nem is, legalább szép, viharfelhős képekért köszönetet mondhatunk az égieknek...