Két éve vettünk részt utoljára standdal a National Tuners Club által szervezett horti találkozón, melyet immáron hivatalosan Autós és Ifjúsági fesztiválként hirdettek meg a szervezők. 

Mindez nem véletlen, hiszen a horti buli - az autók jelenléte mellett - egy igazi, fiataloknak szóló közösségi eseményt is foglal magában. A rendezvényt grundoló, több, mint 10 éve létező klub még jóval azelőtt kapta a nevét, mielőtt a national - azaz nemzeti - jelző ennyire divatos szófordulattá vált volna a mindennapokban. Aki először hall róla, annak így utólag egy kicsit mosolyogtató lehet, hogy ennyi nemzeti intézmény mellett van már ilyen tuning klubunk, sőt találkozónk is, ugyanakkor mindenképp örömteli, hogy ez esetben egy minden tekintetben teljesen pozitív történetről beszélünk.

A rendszerint június második felében lezajló találkozó ugyanis iskolapéldája annak, amikor a "hivatal" és  tunerek vállvetve hoznak létre egy remek megmozdulást, a község vezetése pedig örömmel partner az autósok vendégül látásában, na és persze a hozzájuk kapcsolódó programok lebonyolításában. Utoljára pont múlt héten, Zsámbékon láthattunk hasonlót.

A National 11. idén is az önkormányzattal szoros együttműködésben bonyolódott, így olyan, közterületen normál esetben elképzelhetetlen események valósulhattak meg, mint a park és díszburkolatok megtöltése autókkal, hangnyomásverseny a főtér kellős közepén, vagy éppen teljes utcahossz lezárása gyorsulás, illetve motoros kaszkadőr show okán.

A rendezvény ezúttal egy kicsit korábban, már reggel 9 órakor megnyitotta a kapuját az autósok előtt. A parkoltatás egyészen 11-ig folyt, a komolyabb építések pedig kiemeltebb helyet kaptak, a hifis autókhoz hasonlóan, hiszen nyitás után nem sokkal már javában zajlott az idén az AMTS-en is debütáló Patricar versenye. Emellett szépségversenyre, autós limbóra, valamint a már említett időméréses gyorsulásra nevezhettek a résztvevők.

A felvonult járművek mintha egy kicsivel kevesebben lettek volna, mint két évvel ezelőtt, habár hozzá kell tenni, hogy ezúttal a terület elrendezése is más volt. A színpad melletti nagyobb füves placc például egyáltalán nem került kihasználásra, ebben viszonylag nagy szerepe volt az egyik ottani fenyőn fészkelő óriási méhkasnak, amit később egy kirendelt méhész távolított el az első nagy kirajzás után.

A rettentő hőség ellenére több, mint 400 jármű vett részt a fesztiválon, délután pedig egyedülálló bemutatóként egy rövid időre be is indították egyszerre az összeset. Az autós-motors programok mellett teakwando bemutató, valamint a SQUAD lányainak szexi autómosás aszínesítette a napot, a késő délutáni eredményhirdetések után pedig indulhattak a koncertek.

A színpadon a Follow the Flow, Deniz, továbbá az UFO együttes lépett fel, a naplementét pedig már utcabállal, Dj. Szecseivel és habpartyval köszönthették a helyiek, valamint az estére is itt maradó autósok.

A remek speakernek köszönhetően a hangulatra az egész rendezvény alatt nem lehetett panasz, egyetlen negatívum talán a napközbeni programokat kísérő zenei aláfestés terén merült fel: egész nap ugyan az 8-10 szám szólt loop-olva, annyi biztos, hogy a Jax Jones idei slágere gyakorlatilag kitörölhetetlenül beégett az agyunkba hahota

Ooh, na na yeah, a többiről beszéljenek a képek - cirka 200 fotót töltöttünk fel a galériába az eseményekről. Kattints a képeken a megtekintésükhöz!