Idén is kilátogattunk a csehek legnagyobb autó- és tuning show-jára, a minden évben hagyományszerűen a nyár végén megrendezésre kerülő Prague Car Festival-ra. Ahogyan ebben az évben szinte minden rendezvénnyel kapcsolatban elmondható, ez a show-t sem a jól megszokott, augusztus végi hétvégére tették, hanem két hónappal később, már jócskán a tél elejével kacérkodva került megrendezésre.

Az összesen 7 csarnokot, valamint a talpalatnyi kültéri zónát ezúttal három tematika látnivalóival töltötték meg a szervezők: A Racing Expo égisze alatt a versenyautók világa mutatkozik be a nagyközönségnek, a Classic Expo a veterán vonalat lovagolja meg, míg a számunkra leginkább érdekes - és egyben a rendezvény felét kitevő - Tuning Expo az átépített autók és a háttéripar témakörét öleli fel, egy nemzetközi kiállítás keretei között.

Mint a szervezőktől később kiderült, ez a hármas koncepció és a késői dátum marad a jövő fesztiváljait illetően is. Ez pedig nem annyira meglepő: már a szombati napon több látogató volt kint, mint a tavalyi teljes kiállításon, valamint felhozatalban is jóval komolyabbat sikerült alkotni, tehát minden tekintetben szerencsésebb választásnak tűnik az október végi időpont.

Habár a lényeg maradt, számos változás is történt az új felállás folyományaként. Mindenekelőtt, a korábbi tuningos - és részben versenyautós - csarnokok helyét teljes egészében átvette a két új tematika, míg a korábbi "zanzásított" csarnokba költöztek a tuning klubok és kiállítók, a lifestyle, valamint a színpadi programok. Annyi biztos, hogy sokkal strukturáltabb volt így az egész mutatvány, az Autofinesse égisze alatt futó tuning sátor pedig különálló szigetként, de mégis egységesen csatlakozott az átépített autók pavilonjához.

Ami még rögtön szembetűnt, hogy az eddigi névadó szponzor, az Escape6 immáron nem jelent meg a rendezvényen - a show nevében sem szerepeltek már - ők nyár végén, egy külön, kültéri találkozón zavarták le ugyanitt az eseményüket. A Prague Car Festivalon pedig a BSR vette át tőlük a főtámogatói szerepet. 

Felhozatal tekintetében jól érezhető volt a fejlődés a tavalyi évhez képest. Mennyiségben talán egy kicsivel kevesebb gépet sikerült ez alkalommal bemutatni, minőség terén viszont minden eddiginél erősebb volt a 2021-es fesztivál. A nemzetközi látnivalók már egy teljes nagy csarnokot tettek ki, köztük olyan alkotásokkal, mint az idei Ultrace-nyertes Chevrolet Corvette C3, vagy akár az AMTS-en mindent vivő Mercedes SL Renovatio. Az autók számos neves nemzetközi tuning egyesület zászlaja alatt sorakoztak fel a helyszínen, úgy, mint a LowerUnited, vagy a Hardcore Haters, de természetesen a cseh magánautókból is elég patent volnt a line-up.

Programok terén, a színpadon az elmaradhatatlan Miss Czech Republic szépségversenyre, a kültéren pedig drift bemutatókra került sor, de számos standon várták különböző aktivitásokkal a kiállítókat, a szimulátorbajnokságtól kezdve az RC-autó versenyig. Ami viszont érdekes újítás, hogy a kiállított autók között már nem kerül sor megmérettetésre - tehát nincsen zsűrizés, kupák és díjazás - tegyük hozzá, ilyen minőségi felhozatal mellett nem is lenne egyszerű feladat sértődések nélkül lebonyolítani. Jó kérdés, hogy emiatt lépték-e meg ezt a szervezők, de őszintén szólva, részünkről nagyon jól megvoltunk enélkül - habár a teljes képhez hozzátartozik, hogy egy emléktáblát azért kaptunk, ezt a show külföldi partnereinek osztották ki ünnepélyes keretek között a színpadon, vasárnap délután.

Mert ugye nem hiányozhattunk a rendezvényről mi sem: ahogyan évek óta folyamatosan, magyar tunerek számára idén is adott volt a lehetőség, hogy a Carstyling.hu-n keresztül, VIP vendégekként állíthassák ki az autójukat a Prágában. Hosszú évek óta a legnépesebb magyar csapattal és összesen 8 autóval veszünk részt odakint:

  • A FullKontakt Garage Zsigulijával
  • Szűcs Miklós Bogarával
  • Mark Stevenson Golf 6R kabriójával
  • Fehair Csaba E46-osával és Puntójával
  • Pemmer Péter Citroen Xantiájával
  • Németh Gábor Subaru BRZ-jével
  • és Cséve Ádám Nissan 350Z-jével
     

és kint volt még velünk Drop in Tuning Patrik, valamint Backyard Attila is, tehát minden és mindenki adott volt egy remek benzingőzös hétvégéhez. A cseh show már önmagában nagy buli, mindez a gyönyörű prágai belváros pezsgő életével körítve évről-évre kötelező programmá teszi számunkra a rendezvény meglátogatását.

A történet jövőre is folytatódik, aki kedvet kapott, már be is állíthatja az emlékeztetőt augusztus végére, amikor kiírjuk a 2022-es jelentkezésre való felhívást.

A többiről pedig beszéljenek a képek: kattints ide a galériánk megtekintéséhez!