Augusztus 19-én a 819 Company szervezésében megrendezésre került a nyár egyik legjobban várt autós találkozója, a StanceFest. Eredetileg június elején lett volna megtartva, de sajnos közbe szólt az árvíz: a helyszínt biztosító Golftanyát teljesen elárasztotta a Duna.

Az autók már délelőtt elfoglalták a golfpályát, behajtani kizárólag meghívóval és kihűlt kipufogóval lehetett, a kiváló gyep állapotának megőrzésének érdekében. A 819 Company kitett magért, hisz sok igényesen megépített autót sikerült ide csábítania. Az ország különböző pontjairól érkeztek a tunerek, de volt, aki kicsiny hazánk határain túlról is eljött megmutatni verdáját.

A Company-ról és a StanceFest-ről Péter Zsoltot, a csapat alapító tagját kérdeztük:

„A 819 Company egy baráti beszélgetésből indult 2012 februárjában egy benzinkút kávézójában. Ekkor mindkettőnknek egy erősen ültetett Honda Civicje volt, amikkel jártuk a találkozókat. De se a márka- se egyéb találkozó nem adta azt, amire vártunk. Ezért gondoltuk, hogy össze kellene fogni az itthoni szépszámú extrémen földre tett vasak tulajait és megpróbálni ilyen stílusú találkozókat összehozni márkafüggetlenül.

Ezért hoztuk először létre ezt a facebook-os oldalt, hogy a neten vadászott képekhez tulajokat is tudjunk kötni, és meg tudjuk mutatni, hogy itthon is van jó pár világszínvonalon épített vas. Aztán szerveztünk kisebb összeröffenéseket is szigorúan meghívásos alapon és szép számmal el is jöttek az ország minden szegletéből. Innen jött az ötlet egy nagyobb találkozó szervezéséhez, amire már nézőként is el lehet jönni bárkinek.

Népszerűségünket valószínűleg annak köszönhetjük, hogy az általunk képviselt irányt, kompromisszumok nélkül követjük, és minden márkát szívesen láttunk magunk között, egyetlen egy kikötésünk van, hogy az autó drasztikusan földre legyen téve.

A golfpályát azért választottuk, mert mindenképpen olyan helyszínt kerestünk, ami egyáltalán nem megszokott itthon, és minőségérzetben is sokat hozzá tesz a találkozóhoz. Körülbelül 600 jelentkezést kaptunk, ebből 210 autót választottunk ki, és 151 jött el hétfőn.

Jövőre még erősebb lesz a válogatás, hogy ne legyen az a pár autó se, ami idén érdemtelenül becsúszott a kiállított gépek közé. Már most több mint 100 jelentkezőnk van a jövő évi rendezvényre, ebből elég nagy százalék még építés alatt, tehát új gépek érkeznek remélhetőleg nagy számban és a környező országokból is elég nagy az érdeklődés.

Aki jelentkezni szeretne, annak csak azt tudjuk üzeni, hogy nézzék az oldalunkat, ott láthatják milyen irányú autókat favorizálunk, de egy ültető rugó ide kevés, a hozzánk kilátogató autók nagy részében egyedi gyártású futóművek vannak, mivel a forgalomban kaphatók nagy részével egyszerűen nem lehet elég mélyre menni.

Lesz még idén megmozdulásunk, de az már jóval kisebb hangvételű és teljesen titkos a hagyományainknak megfelelően.”

Képek itt: StanceFest 2013

Fotók és szöveg: Tamaskovics Zoltán (T.A.M.A.S) - nagy köszönet érte!