Május közepén rendezték meg immáron a 12. Tuning Show Kraków-t, ahova a hagyományokhoz híven magyar tunerek is újfent meghívást kaptak.

Péntek esti szállásfoglalásunkat követően előkerült a jó kis magyar pálinka a cseh és a lengyel tunerek legnagyobb örömére. Közben a későn érkezők is befutottak. Az éjszakába nyúló italozás után alvás, majd reggel irány az expo, ahol még nyitás előtt a kiállítók áttörölgették autóikat, és 11 órakor hivatalosan is kezdetét vette a show.

Sajnos a rendelkezésünkre álló területet nem tudtuk megtölteni autókkal, hiszen többen visszamondták a meghívást, de volt olyan is, aki nem jutott ki Krakkóba. Corrit a szlovák rendőrök kapcsolták le és nem is engedték tovább, az ő helye üresen tátongott standunkon.

Talán Peti E39-es BMW-je volt a legnépszerűbb a magyar vasak közül, de sokan próbáltak a kordont lebontva Attila Buggy-jával fényképezkedni, alaposabban megnézni. A lengyelek tényleg elég gátlástalanok, nem tudom, hogy mi tartaná őket vissza.

Az épület mögött felállított Tuning Kingz standon autószépségverseny illetve autóbemutatás zajlott. Ide egész nap érkeztek a tuning verdák, nem kis kavarodást, forgalmi dugót okozva a zsúfolt csarnokban. Néhány szóban bemutatták a tulajok autóikat, majd visszagurultak a helyükre.

A szomszédos csarnokban pedig autómárkák képviseleteinek, illetve alkatrész importőrök standjai álltak. Itt meglehetett nézni közelebbről is a Mercedes, a Kia, a Seat (stb.) több típusát is, meg mindenféle felni-, kipufogógyártók standjait is. Talán kevesebbel is beértük volna, egy tuning show-n inkább több átépített gépet várna az ember.

Majd amikor a kinti parkolóban elkezdődtek a quad-os, motoros bemutatók, akkor a csarnokok szinte teljesen kiürültek. Ez lehetőséget adott nekem arra, hogy anélkül készítsek fotókat, hogy valaki is besétálna a képbe. Később én is kimentem és örömmel láttam, hogy a D1 KRK Drift Team pilótái készülnek az újabb drift showra.

Sajnos mindössze három autó jutott a nagyérdeműnek, de már az első körben az egyikből elkezdett folyni a víz vagy az olaj. Így már csak kettő folytatta a sodródást, de kisvártatva az egyik odacsapta a farát a pályát körülvevő betontömbnek, ami ráborult a drótkerítésre, az meg rá a nézőkre. De ezzel senki nem foglalkozott, a show ment tovább. A lengyelektől komolyabb driftre számítottam.

Zárásként pedig a díjátadóra került sor. A magyar csapatnak csak egy díjat sikerült megszereznie, Peti Audi A4-e kapta a Show 'N Shine kategória 2. helyezetjének járó díjat. Neki ezúton is gratulálunk.

Végül gyors összepakolás, elköszönés a többiektől, majd indulás haza. Jól éreztük magunkat a hétvégén, a hangulatra nem lehetett panasz. Magától a rendezvénytől többet vártunk, még van hová fejlődniük show és látvány terén.