Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Tuning World Bodensee - a fogalom, mely egyetlen jóérzésű autó fanatikus számára sem hangzik ismeretlenül. Európa legnagyobb tuning seregszemléje, mely immáron ötödik éve autócsodák ezreit látja vendégül, a kontinens legnagyobb és leglátogatottabb nemzetközi rendezvényei közé tartozik. A négynapos fiesztára a 80.000 négyzetméter fedett területtel rendelkező Messe Friedrichshafen idén is az utolsó négyzetméterig megtöltésre került.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Több, mint 100.000 várt látogatónak a világ legnagyobb nevű tuning cégei mutatják itt be legújabb termékeiket és autóikat, mellettük pedig 150 tuning klubnak biztostanak megjelenést a szervezők, Németországból, Ausztriából, Svájcból, Hollandiából és ezúttal Magyarországról is. A show fénypontját pedig kétségtelenül a legnevesebb autógyárak új modelljeinek szuper-tuningolt változatai jelentik majd, úgy mint az Audi TT, a C osztályos Mercedes, vagy az Opel Antara.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Talán kevés nagyobb álma lehet bárkinek, aki itthon komolyabban benne van a szakmában, hogy ezen a kiállításon mutathassa be munkáját. A terv már régóta megszületett egy kis hazai csapat fejében, akiknek nevéhez - nem utolsósorban - elismerten a legszebb magyar tuning autók jónéhány darabja fűződik. Ők a H&H Design, a hétvégére pedig egy képzeletbeli formáció, a Budapest Tuning Club nevén képviselik hazánkat. A stand a magyar Honda Klub területével egészül ki, akik a korábbi években is jártak már a rendezvényen, így összesen 2x60 négyzetméterben kaphat képet minden látogató az Ungarische Tuning Style egy szeletéről.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A standra összesen 6 autóval érkeztünk, talán egyik sem jelenthet újdonságot: a H&H Yarisa, Ibizája és Focusa, mint BTC, Hondák terén pedig a már jól ismert, felismerhetetlenségig átépített CRV (by Nokta Bali), Zsola sárga NSX-e, valamint az én S2000-em.

Az egész mutatvány megszervezése, megtervezése igen hosszú folyamat volt, a végeredménnyel azonban joggal lehetünk elégedettek: nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy bőven hoztuk a szintet, és a lehetőségekhez Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!képest a rendezvény színvonalához méltó alkotásokkal jelentünk meg a magyar zászló színei alatt. A stand és az autók felkészítésében is nagyon sok barátunk munkája fekszik, így innen is megköszönnénk segítségüket, név szerint Plasztiknak, aki a beach hangulat és a CRV elkészítésében felelős, az Autoplastic-A-nak, azon belül is Rajnai Gyuri bácsinak és az O.CT Tuningnak a Hondák felkészítésében, Répának a Yaris, Zolinak a Boxer gyors és igényes fényezéséért, valamint Gyál hifi gurujának, Szakállnak az NSX installációjáért, valamint a CRV helyrerakásáért. Végül de nem utolsósorban pedig Knizner Tomiéknak az asztalos munkáért és a Dinamit Kipufogónak (Tülkös Robinak) az indulás előtti szerelésért.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Az autóknak és építményünknek is igen nagy a sikere minden téren, a szervezők és a látogatók számára is unikumot jelentenek az eddig nem látott Közép-Európai vasak - mutatja ezt a is, hogy pl. a show tájékoztatójában is elsőként említik meg a kluboknál Magyarországot. Rengeteg érdeklődő és "szimpatizáns" talált meg minket már az első napon is, pedig ma még viszonylag kevesen voltak - saccolásunk szerint úgy 20-30 ezren....

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Már csak ezért megérte 12 órát utazni, és hajnalig dolgozni, hogy nyitásig minden elkészüljön. Galériánkban most erről, valamint standunkról találtok képeket, holnaptól pedig folyamatosan, pavilonról-pavilonra kaptok beszámolót a rendezvényről - már amennyire szusszal bírjuk majd. A show mérete egyszerűen leírhatatlan, talán az, hogy egy egész nap még csak körberohanni is kevés a kiállítást, mindent elárul.

Hihetetlen ami itt van. De nagyon élvezzük :)

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Folytatása következik!